Kigyulladt egy kamion az M5-ösön
A dabasi hivatásos tűzoltók a Kecskemét felé vezető oldal 36-os kilométeréhez vonultak.
A dabasi hivatásos tűzoltók a Kecskemét felé vezető oldal 36-os kilométeréhez vonultak.
A rendőrség hamar elhúzta a tettes nótáját.
Vádat emeltek egy ügyvéd ellen, aki eltiltás alatt praktizált.
Közösségi oldalakon, álnéven hirdette nemlétező portékáit az a férfi, akit 21 jogsértés miatt köröztek
Ráadásul kiderült, hogy a 25 éves járművet korábban már a forgalomból is kivonták.
Újabb 18 ezer végponton vált elérhetővé a nagy sebességű, széles sávú internet.
Soltész Miklós elmondta, az idősotthonok vezetői nagyrészt betartották a járványügyi protokollt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A nevét sem tudja a meggyilkolt amerikainak.
Tarr Zoltán az etyeki beszéd után pont úgy magyarázkodik, mint Gyurcsány Ferenc az őszödi beszédet követően.
Mindig ilyen gyilkosság történt, mindig ilyen gyilkosság történik. Bámulj csak a múltba. Ezek ugyanazok. 1793 óta…
Két ezreden múló futamgyőzelemmel tért vissza a magyar autóversenyző a hosszú nyári szünet után.
A Tisza Párt elnökét még az RTL is számonkérte az eset miatt.
Lionel Messi Vanczák Vilmos óta nem találkozott magyar focistával a pályán.
Megszorítások, reálbércsökkenés, magas infláció és várható fogyasztáscsökkenés – ez bontakozik ki Romániában.
A Tisza Párt elnökét még az RTL is számonkérte az eset miatt.
Lionel Messi Vanczák Vilmos óta nem találkozott magyar focistával a pályán.
Megszorítások, reálbércsökkenés, magas infláció és várható fogyasztáscsökkenés – ez bontakozik ki Romániában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.