Sigourney Weaver kapja a velencei filmfesztivál életműdíját
Budapesten forgatott filmben láthatjuk legközelebb.
Budapesten forgatott filmben láthatjuk legközelebb.
A Cicaverzum és az Árni is ott lesz.
Már a jelölés is dicsőségnek számít.
Az elmúlt évadban a színház látogatóinak száma meghaladta a százhúszezret.
A béke ma sem magától értetődő dolog.
Pásztor Ádám immár harmadszor nyerte el a Pesti Magyar Színház közönségdíját.
Zenéit az is ismeri, aki a nevét nem.
A kulturális minisztérium bejelentette, hogy már idén eltörli a Nemzeti Bikaviadal-díjat, mert állatkínzásért nem járhat elismerés Spanyolországban.
A kiemelkedő sikerű mozifilm után az alkotók már a tévésorozaton dolgoznak a Filmintézet támogatásával.
Erre jobb, ha felkészül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A helyiek dühösen követelik a felelősök elszámoltatását.
A CPAC Hungary 2025 első napjának záróbeszélgetésén az osztrák Barbara Kolmot, a Nemzeti Tanács tagját, a Hayek Intézet elnökét, a horvát Stephen Bartulica EP-képviselőt, a dél-afrikai író, filmrendező Ernst Roets-öt és Törcsi Pétert, az Alapjogokért Központ operatív igazgatóját; az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elnökét hallhatták, láthatták a konferencia résztvevői.
Shapiro a népszerű adásával tisztelte meg a közönséget.
A New York Young Republican Club elnöke is felszólalt a CPAC Hungaryn Budapesten.
Lassan mindennap csődtájékoztatót hallhatunk a főpolgármestertől – mutatott rá Szentkirályi Alexandra.
A Recirquel előadása egyszerre színház, kiállítás és kalandregény.
Találgatják a tudósok, mi lehet.
Lassan mindennap csődtájékoztatót hallhatunk a főpolgármestertől – mutatott rá Szentkirályi Alexandra.
A Recirquel előadása egyszerre színház, kiállítás és kalandregény.
Találgatják a tudósok, mi lehet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.