Megszületett az eredmény a PesText Nemzetközi Irodalmi Fesztivál 2025-ös, „Sejtés” hívószóra kiírt irodalmi pályázatán. A zsűri döntése alapján a szakmai díjat Endrey-Nagy Ágoston Vitrinek című alkotása nyerte. A tíz további döntős közül egy közönségdíjban részesül majd. A tizenegy döntős mű elsőként a SZIFONline irodalmi portálon olvasható, itt lehet szavazni október 20-tól november 5-ig, hogy ki nyerje a közönségdíjat.

Endrey-Nagy Ágoston 2002-ben született Móron, az ELTE irodalom- és kultúratudomány MA hallgatója. Málik Roland-díjas költő, a KULTer.hu szépirodalmi rovatvezetője, a Fiatal Írók Szövetsége sorozatszerkesztője Bordás Mátéval közösen. Verseit, prózáit többek között az Alföld, az Élet és Irodalom, a Jelenkor, a Látó és a Tiszatáj közli. Első verseskötetén dolgozik.
A pályázat zsűrizése két körben zajlott. Alapos előválogatást követően a legjobb tizenegy pályamű került az elismert szakemberekből álló főzsűri elé. Fenyvesi Orsolya, Győrffy Ákos és Korpa Tamás döntöttek a szakmai díjról.
Mind a szakmai, mind a közönségdíj nyertese 300 ezer forint díjazásban részesül, a shortlistes szerzők pedig fellépési lehetőséget kapnak a PesTexten. A világirodalmi fókuszú PesText 2025. november 6. és 8. között kilencedik alkalommal valósul meg Budapesten a Magyar Irodalmi Jogvédő és Jogkezelő Egyesület (MISZJE) és a Petőfi Kulturális Ügynökség szervezésében.