Pénzhiányra panaszkodik a dollárbaloldal
Korábban huszadrangú témának nevezték a frakciófinanszírozást.
Korábban huszadrangú témának nevezték a frakciófinanszírozást.

A tüntetéseken részt vevő diákok nem az oktatási törvényt vagy a bértáblázatokat bújva jutottak arra, hogy ott a helyük a demonstrációkon.

Az elvtelen ellenzék régen az ársapka miatt hisztériázott, most meg azért, mert nincs.

A baloldaliaknak mindennel és mindennek az ellenkezőjével is bajuk van.

A Demokratikus Koalícióhoz köthető propagandaoldal egymilliárd forintot kapott az Egyesült Államokból. A párt szerint nincs közük az Ezalényeg.hu-hoz.

Az ellenzék korábban szidta a korlátozást, most megszorításokról beszél és kommunistázik.

A külhoni magyarok ellen politizálni erkölcsi mélypontot jelent. A magyarországi baloldalt ez nem zavarja.

A dollárbaloldal ügyében Márki-Zay Péterre fognak mindent a baloldalon.

Baloldali politikusok gyakran zavarják meg a Tisztelt Ház működését és méltóságát.

A forgalomcsillapítás alá eső területeken áthajtási pontokat fognak kialakítani, ahol csak a parkolási engedéllyel rendelkező helyi lakosok hajthatnak majd át.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Eltűnt, leszedte magát a közösségi médiáról, mintha sosem létezett volna.

Egy időben kért segítséget tőlük az Országos Mentőszolgálat és a Pest vármegyei rendőrség egy különös ügy miatt.

Sebességkorlátozásra is számítani kell.

Két gyermek könnyebben megsérült.

A kormányfő a béke üzenetét vitte.

A globális liberális hálózat célkeresztjébe került Lengyelország is.

Egyik párt sem akart koalícióra lépni az Önrendelkezéssel.

Az FTC trénere nem fogta vissza magát a ZTE elleni vereséget követően.

A címvédő FTC a Groupama Arénában 2-1-re kikapott az addig sereghajtó ZTE csapatától.

Első tíz bajnokijából mindössze négyet tudott megnyerni Robbie Keane együttese.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.