Büszke hazaárulók
Dobrevék nem fogják föl, hogy nyílt árulásukat a magyarok sosem bocsátják meg.
Dobrevék nem fogják föl, hogy nyílt árulásukat a magyarok sosem bocsátják meg.

A DK-ba igazolt polgármester törvénysértő módon nem adja ki az „íjászügy” teljes megismeréséhez szükséges dokumentumokat.

Niedermüller Péter elfelejtette megemlíteni, hogy a Rumbach-zsinagóga korhű rekonstruálásához szükséges 3,2 milliárd forintot a kormány állta.

Minő szerencse, van a hazánkat eláruló bagázsnak jó néhány magyar tagja is, egyiküktől előre megtudhattuk, mi szerepel majd várhatóan a vegzatúrában.

A BM szerint ha Magyarország megkapja az EU-tól a forrásokat, minden idők legnagyobb mértékű pedagógus-béremelése valósul meg.

Újabb igazolás, most a Párbeszéd egyik alapítóját csábították át a Demokratikus Koalícióba.

Nincs könnyű helyzetben Gábor György, a DK frontembere, mivel napi, heti rendszerességgel fogást kell keresnie a kormányfőn, ha esik, ha fúj…

Gyurcsányék kettős tagsága egyértelműen az MSZP ellen irányul.

Az elemző szerint egy polgármesternek tűrnie kell a tevékenységét minősítő kritikát .

Tűrhetetlen, hogy Czeglédy Csaba ügyében – akit 2017-ben vádoltak meg hatmilliárdos adócsalással – a mai napig nem született jogerős ítélet.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Eltűnt, leszedte magát a közösségi médiáról, mintha sosem létezett volna.

Egy időben kért segítséget tőlük az Országos Mentőszolgálat és a Pest vármegyei rendőrség egy különös ügy miatt.

Sebességkorlátozásra is számítani kell.

Két gyermek könnyebben megsérült.

A kormányfő a béke üzenetét vitte.

A globális liberális hálózat célkeresztjébe került Lengyelország is.

Egyik párt sem akart koalícióra lépni az Önrendelkezéssel.

Az FTC trénere nem fogta vissza magát a ZTE elleni vereséget követően.

A címvédő FTC a Groupama Arénában 2-1-re kikapott az addig sereghajtó ZTE csapatától.

Első tíz bajnokijából mindössze négyet tudott megnyerni Robbie Keane együttese.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.