A minimáljövedelem elgondolása mindennek gyökeresen az ellenkezőjét jelenti. Azt mondja ki, hogy az adott ország szegénységi küszöbét jelentő minimumösszeg bonyolult rendszerben történő meghatározása után az így rögzített értékhez minden állampolgárnak hozzá kell jutnia. Akkor is, ha önhibáján kívül nem dolgozik, de akkor is, ha nem akar dolgozni. Ráadásul a jövedelem mint fogalom nemcsak a munkavállalókat érinti, hanem minden embert, így a csecsemőnek is van jövedelme, amelynek összegét a családot illető összes forrás neki jutó hányada jelenti. Az elgondolás szerint a tagállamokra nézve kötelező minimális segélyezési szintet akarnak megállapítani, és az ezen szint alatti jövedelmű valamennyi ember számára az államnak kötelező lenne a jövedelmet a minimáljövedelem szintjére emelő segélyt adnia. Mindenkinek, élete végéig, ha akar dolgozni, ha nem!

Szociálpolitikával foglalkozó szakpolitikusként ezt a megközelítést több okból is el kell utasítanom. Fennáll a reális esélye annak, hogy egy ilyen rendszerben egyre többen válnak inaktívvá, választják a segélyt a munka helyett, ezzel az európai nemzetgazdaságok munkaerőpiaci versenyképessége jelentősen romlik, a szociálpolitikai ellátórendszer egyensúlya megbomlik, egyre kevesebb lesz a befizető és egyre több a kedvezményezett. Ez garantált gazdasági összeomlást és államcsődöt jelent. Arról nem is beszélve, hogy segélyezettség kiszolgáltatottsága váltja fel a munkavégzés és a munkajövedelem teremtette személyes önállóságot.

Nézzük! Már önmagában a foglalkoztatottak számában és az aktív korú népesség köré­ben kitett arányukban is hatalmas fejlődésen ment keresztül Magyarország az Orbán-kormányok idején 2010 óta. 2022 decemberében a 15–64 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4,696 millió fő, a 15–64 évesek foglalkoztatási rátája pedig 74,4 százalék volt. Ezek az értékek 2010-ben egészen alacsonyak voltak: csak 3,864 millióan dolgoztak, és a foglalkoztatási ráta mindössze 55,8 százalék volt. Vagyis 12 év alatt a magyar munkaerőpiac 832 ezer új munkavállalónak tudott munkahelyet biztosítani. A munkanélküliségi adatok is ezt a trendet erősítik: 2010-ben csaknem tíz százalék volt a munkanélküliség, most pedig 3,9.

A minimálbér kérdésében is erőteljes fejlődésen ment keresztül Magyarország. 2020-ra több mint duplájára emelkedett az összege, 2023-ra ráadásul olyan mértékű volt a növekedés (44,1 százalék), amely a legmagasabb volt az Európai Unióban. Nem véletlen, hogy az Eurostat kimutatása szerint mindössze két tagállamban tudott nőni a minimálbérek reálértéke. Magyarországon 3,6 százalékkal és Romániában, 2,1 százalékkal. Mindenhol máshol sajnos csökkent.

Önmagában ezzel a három adatcsoporttal is könnyen alátámasztható, hogy a segélyezési alapú szociálpolitika, amely 2010 előtt Magyarországon működött, mennyi mindent vett el az emberektől. A mostani rendszerben viszont a munkavállalók világos és egyértelmű keretek mellett többet visznek haza és a széles körű, de a munkabérhez kapcsolódó kedvezményi rendszert is figyelembe véve a különbség még szembetűnőbb. Csaknem egymillió új munkahely létesült nálunk, aminek köszönhetően a magyar munkaerőpiac már a teljes foglalkoztatottság határán mozog.

A magyar modell az európai jó gyakorlat, a bizonyíték arra, hogy a munka, a munkaalapú társadalom a kulcs a jobb és igazságosabb jövő felé. A leánykori nevén alapjövedelem – vagy ahogy most európaiul mondják, a minimáljövedelem – viszont a „mindenki szükségletei szerint” 170 éve ismert romboló baloldali utópiájának új kiadása.

A szerző európai parlamenti képviselő (Fidesz)

Borítókép: Dobrev Klára, a DK EP-képviselője és férje Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke (Fotó: Mirkó István )