Éveken át folyt a mélyen átpolitizált és számtalanszor félreértett disputa az uniós minimálbérekről. A magyar baloldal Dobrev Klárával az élen szemérmetlenül azt hazudta a magyar emberek szemébe, hogy lesz egységes európai minimálbér. Mondták ezt annak ellenére, hogy már a megbízatása legelején Nicolas Schmit szociálpolitikáért felelős uniós biztos is cáfolta ezt, kijelentve: „Szó sincs egységes európai minimálbérről.” Nem lehet ugyanis azonos egy luxemburgi és egy bolgár minimálbér.
Időközben szépen lassan hűlt a baloldali (kampány)téma, és megszületett a végső döntés. Az európai minimálbérről szóló uniós irányelv elfogadásakor aztán a magyar baloldal megint azt harsogta, mintha másnap már luxemburgi minimálbért kapnának a magyar dolgozók. Mégis minden józan ember belátta: az Európai Unióban végül csak abban egyeztek meg a tagállamok és az Európai Parlament, hogy legyen egy olyan keret, amely meghatározza, milyen szempontok alapján lehet megállapítani a minimálbért, ugyanakkor ezeket az indikátorokat a tagállamok – így Magyarország is – saját hatáskörében, a nemzeti sajátosságokat figyelembe véve tudják mérlegelni. Fontos még azt is tudni, hogy már az irányelv elfogadásakor megfeleltünk annak, hiszen a magyar minimálbér megállapításának szabályai a lehető legdemokratikusabbak: a munkaadói és a munkavállalói oldal állapodik meg a kormány képviselőinek egyetértésével.
Azonban az európai baloldal, beleértve a magyart, nem nyugszik. A közelgő európai parlamenti választásokra ismét mindenképpen fel akarnak mutatni egy olyan választási ígérethalmazt, ami az anyagi biztonság hazug illúzióját villantja fel a választópolgároknak, ha már az európai minimálbéres szabályozásnál lelepleződtek. Csak éppen ezzel megint zsákutcába vezetnek minket!
Az újabb baloldali utópia nem más, mint a már eddig is sokszor emlegetett minimáljövedelem kérdése. Majdnem ugyanolyan ez a kezdeményezés is, mint a szintén sokszor emlegetett alapjövedelem, amivel példának okáért a Párbeszéd nevű mikropárt szokott kampányolni az elmúlt években, annak ellenére, hogy Karácsony Gergely jelenlegi budapesti főpolgármester zuglói polgármesterkedése alatt a témában kísérleti projektet indított a kerületben, de semmivel sem tudta igazolni annak eredményességét. Bár a két fogalom, az alapjövedelem és a minimáljövedelem nem teljesen fedi egymást, egy közös pont azonban mindenképpen van bennük: olyan szociálpolitikát jelentenek, amely segélyezési alapú. Mi ezt határozottan ellenezzük.
„Ha munka van, minden van!” – ez a magyar foglalkoztatáspolitika ars poeticája. Erre épül fel az a sajátos magyar szociális és foglalkoztatáspolitikai védőháló, amelynek köszönhetően 2010 után csaknem egymillió új munkahely létesült Magyarországon. Sem a terjedelem, sem a véleménycikk formátuma nem teszi lehetővé, hogy minden elemében áttekintsük ezt az elsőre talán bonyolultnak tűnő, de valójában logikus rendszert, ezért csak néhány részletet emelek ki.
Az első és a legfontosabb, hogy Magyarország a jövedelempótlást nem a segélyek kategóriájába tartozó ellátások révén valósítja meg, hanem sokféle más, nem segély jellegű ellátás révén valósul meg a jövedelempótlás. Ezen ellátások nagy része beépül vagy kiegészíti a munkavállalók keresetét, és ehhez jön még a 2011 óta teljesen átalakult és egyszerűsített adórendszer. Ha már itt tartunk, akkor megragadom az alkalmat, hogy a baloldal rendszeresen mantrázott hazugságát cáfoljam: a 2011 előtti progresszíven növekvő szja-kulcsokat tartalmazó adózási rendszerben a legkisebb jövedelem is adózott volt, azaz soha nem volt adómentes jövedelem! A minimálbér után a legkedvezőbb esetben is legalább 17 százalék szja-t kellett fizetni. Ezzel szemben ma Magyarországon az egykulcsos adó mértéke egységesen: 15 százalék! A gyermekek után igénybe vehető kedvezmények és a fiatal házasok kedvezményei rengeteget segítettek, nem beszélve a négygyermekes anyák vagy a 25 év alatti fiatalok keresetének adómentességéről.
