Íme az első ember, aki megköszönte a guruló dollárokat
Korányi Dávid „mikroadományai” nélkül nem jöhetett volna létre ez a nagyszerű projekt.
Korányi Dávid „mikroadományai” nélkül nem jöhetett volna létre ez a nagyszerű projekt.
Hogy ez mekkora költségvetési és rendfenntartási kihívást jelent a városi kormányzatoknak, arra jó példa Minneapolis.
Az elemzők vártak többet a növekedéstől, a streamingszolgáltató adózott jövedelme azért szép számmal gyarapodott.
Az ellenzék egykori miniszterelnök-jelöltje totális ellentmondásba került a 48 perc műsorában.
Az idei első öt hónapban Oroszország szállította a legtöbb kőolajat Kínába.
Míg 2021-ben 142 millió forintot gyűjtöttek, addig a választás évében már 2,61 milliárdot.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatója szerint határozottan úgy tűnik, mintha ismét blokkosodás felé haladna a világ.
Az orosz–ukrán háború és a nyugati szankciók igazi fordulópontot hozhatnak a globális pénzpiacon.
A magyar nemzeti deviza ezen a héten is folytatni tudta korábbi erősödő trendjét, a jelenlegi ársáv tartósnak látszik.
Elon Musk 22 millió darab Tesla-részvényt értékesített három kereskedési napon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ma nem a túlhatalom a veszély, hanem a gyengeség.
Most a baloldalnak kell bizonyítania, hogy nem mentegetik a pedofilokat.
Orbán Viktor szerint a KDNP az egyetlen párt, amely következetesen képviseli a keresztény értékrendet.
Ha kell, akkor berántanának mindenkit azonnal.
Gulyás Márton hiába próbálkozott, a volt német kancellár keményen helyretette a műsorvezetőt.
A támadás előre megfontolt szándékból elkövetett gyilkosság volt.
A bejelentést nem sokkal az amerikai elnök hozzájuk intézett felhívása után tették közzé.
Hungary's national consultation provides an opportunity for public debate on "burden-sharing" (i.e. taxation).
Mindenki megijedt, óriási volt az aggodalom. Irmes Márton nem haragszik ellenfelére.
A borvidékek igényes fogyasztó nélkül nem sokat érnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.