Öt nap az Ördögkatlanban
Öt napon keresztül összművészeti programokkal várta a fesztiválozókat a Katlan.
Öt napon keresztül összművészeti programokkal várta a fesztiválozókat a Katlan.
Az idén kétszáz éves költő különböző arcait ismerhettük meg az előadásból.
A Liliom című színdarabot az SZFE harmadéves hallgatói adták elő az Ördögkatlanon.
Újra a Szarvasi Vízi Színházban szerepelt a Fővárosi Nagycirkusz.
Művészetek és találkozások bűvkörében Dél-Baranyában.
Az ismert író magánéletébe is betekintést nyerhetünk a Magda, a Szabó című egyfelvonásos színházi előadásban.
A rendezvény minden eddiginél több érdeklődőt vonzott.
Ipari környezetben is gyűjtött inspirációkat a Győri Balett.
Az MCC esszenciája: közösség, közélet, kultúra, tudomány, sport, szakmai viták, zene, tánc és szórakozás.
A gálaműsor halálgömb-produkciójában ezen az estén tér vissza a porondra Alice, a brazil artistanő, akinek balesetét hatalmas sajtóvisszhang kísérte.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A baszk szakember Kylian Mbappé hiányáról és Trent Alexander-Arnoldról is beszélt.
A spanyol csapat a 90. perc után tizenegyest hibázott az Al-Hilal ellen.
Elhíresült mondataikkal szembesítette a Tisza Párt politikusait a kommunikációs igazgató.
Az Egyesült Államok szövetségi határőrséget is irányító Vám- és Határvédelmi hatósága közölte a májusi adatokat a déli, Mexikó felőli határán feltartóztatottak számára vonatkozóan.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Irán és Izrael között továbbra is heves harc folyik.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
Az osztrák köztársasági elnöki palota sajtóelhárítása napok óta mást sem tesz, csak akadályozza a független sajtó munkáját. Ausztriában véget érni látszik a sajtószabadság.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Irán és Izrael között továbbra is heves harc folyik.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.