A kétgólos Varga: „A szünetben helyreraktuk a dolgokat”
A kétgólos csatár mellett Dibusz Dénes nyilatkozott.
A kétgólos csatár mellett Dibusz Dénes nyilatkozott.
Négy forduló után hat ponttal továbbjutó helyen áll a Fradi az El-ben.
Az izraeli csapat háromezer drukkere utazott el az Ajax elleni mérkőzésre.
Hat magyar konzul lesz jelen a csütörtök esti meccsen.
Megtartotta a Dinamo Kijev elleni csütörtöki Európa-liga-meccs előtti sajtótájékoztatóját a magyar bajnok.
A Fradi mellett a Győri ETO és a Videoton is kivette a részét a bravúrokból.
De mi köze az argentin klasszisnak ahhoz, ami Budapesten történt?
A francia csapat három forduló alatt mindössze egy pontot gyűjtött az Európa-ligában.
A portugál sztáredző a Premier League alsóházát is emlegette a lefújást követően.
A Fradi megszerezte első győzelmét, amivel jelentősen javította a továbbjutási esélyeit a tavaszi folytatásra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Vége az első fordulónak, néhány tanulság levonható.
Karácsonyék felelőtlen gazdálkodása miatt több bűncselekmény elkövetése is felvetődhet.
HÉV-leállás, torlódások, korlátozások több útvonalon Budapesten is.
Suzukikkal és Daciákkal is versenyre kel az új, kompakt méretű, akár hétülésesként is kapható Frontera SUV.
Újabb 141 vállalkozás valósíthatja meg beruházását a Demján Sándor 1+1 KKV beruházásélénkítő támogatási program keretében.
Szenátusi meghallgatás indult Joe Biden volt elnök mentális állapotának eltitkolásáról.
A Medián kamu közvélemény-kutatásával egyebek mellett az adatgyűjtési botrányról is igyekezett elterelni a figyelmet Magyar Péter.
Újabb 141 vállalkozás valósíthatja meg beruházását a Demján Sándor 1+1 KKV beruházásélénkítő támogatási program keretében.
Szenátusi meghallgatás indult Joe Biden volt elnök mentális állapotának eltitkolásáról.
A Medián kamu közvélemény-kutatásával egyebek mellett az adatgyűjtési botrányról is igyekezett elterelni a figyelmet Magyar Péter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.