Robbie Keane: Kellenek a Fradiba a magyar fiatalok, Tóth Alex lefocizta a hollandokat
Az ír szakember szerint csapata a hajrában feleslegesen tette izgalmassá az agyonnyert meccset.
Az ír szakember szerint csapata a hajrában feleslegesen tette izgalmassá az agyonnyert meccset.
A Fradi csatára hat találattal az Európa-liga alapszakaszának legeredményesebb játékosa lett.
A mérkőzés alakulásával semmiképpen sem lehettek elégedettek a hollandok.
Majdnem teljesen elmaradtak a várt izgalmak, aztán mégis nagyon kellett Varga Ádám védése.
Robbie Keane csapatának a győzelem biztos továbbjutást érne az AZ Alkmaar ellen.
Több mint ezer AZ Alkmaar-szurkoló érkezik a Fradi elleni esti meccsre, nagy az óvintézkedés.
A hollandok már továbbjutottak, mégsem lesz számukra tét nélküli a meccs.
Először irányíthatja a Fradit az ír tréner a Groupama Arénában.
A zöld-fehérek nem a stadionban, hanem a népligeti sporttelepen gyakoroltak.
A zöld-fehérek csatárainak sürgősen meg kell találniuk a góllövő cipőjüket, hiszen a tavaly decemberi, PAOK elleni találkozó óta képtelenek betalálni nemzetközi meccsen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A baszk szakember Kylian Mbappé hiányáról és Trent Alexander-Arnoldról is beszélt.
A spanyol csapat a 90. perc után tizenegyest hibázott az Al-Hilal ellen.
Elhíresült mondataikkal szembesítette a Tisza Párt politikusait a kommunikációs igazgató.
Az Egyesült Államok szövetségi határőrséget is irányító Vám- és Határvédelmi hatósága közölte a májusi adatokat a déli, Mexikó felőli határán feltartóztatottak számára vonatkozóan.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Irán és Izrael között továbbra is heves harc folyik.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
Az osztrák köztársasági elnöki palota sajtóelhárítása napok óta mást sem tesz, csak akadályozza a független sajtó munkáját. Ausztriában véget érni látszik a sajtószabadság.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Irán és Izrael között továbbra is heves harc folyik.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.