Tovább emelkedik az unióban menedéket kérők száma
Az Eurostat adatai szerint folyamatosan nő az első alkalommal menedékkérelmet benyújtó személyek száma.
Az Eurostat adatai szerint folyamatosan nő az első alkalommal menedékkérelmet benyújtó személyek száma.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter leszögezte, hogy hatalmas volt a nyomás, csaknem minden résztvevő sürgette az ukrajnai fegyverszállításokra szánt újabb 500 milliós részlet kifizetését.
Marsai Viktort, a Migrációkutató Intézet igazgatóját kérdeztük a migránskvótáról és a migrációs nyomás fokozódásáról.
A koszovói miniszterelnök szerint Szerbia agressziót követett el, és az elfogott rendőrei szabadon bocsátását követeli. A magyar kormányfő is tanácsot adott Belgrádnak az ügyben.
A migránskvóta útja vérrel, terrortámadásokkal és szenvedéssel van kikövezve.
A cseh miniszterelnök szerint a megállapodás jó, ugyanis az kizárja a migránsok kötelező befogadásának lehetőségét.
A KDNP frakcióvezetője szerint az EU döntése a migránskvótákról rendkívül nagy biztonsági kockázatot jelent.
Hiába szavazták meg Brüsszelben a bevándorlók kötelező elosztására vonatkozó határozatot, Gyurcsány Ferencék most is azt állítják, hogy nincsenek ilyen tervek.
Mráz Ágoston Sámuel szerint évente 8500 bevándorló befogadását írnák elő Magyarországnak az új szabályok.
The way Brussels is leading the community is a far cry from the original vision.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint meg kell változtatniuk az internetes kultúrát Magyarországon.
Az izraeli hadsereg közleménye szerint a légi szállítmányok hét raklapnyi lisztet, cukrot és konzerv élelmiszert tartalmaznak.
Hiába vezetett a Ferencváros, az MTK összességében megérdemelten szerzett pontot az NB I-ben.
A miniszterelnök-helyettes szombaton az erdélyi Nyárádszeredán, egy elkészült ingatlanprojekt átadásán beszélt erről.
A miniszterelnök X-oldalán tett közzé bejegyzést, melyben tusványosi beszédéből idézett.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
A miniszterelnök X-oldalán tett közzé bejegyzést, melyben tusványosi beszédéből idézett.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.