Élelmiszerválságba sodródik az unió
Már a német feldolgozók is látják: meglesz a böjtje a brüsszeli szankciós politikának.
Már a német feldolgozók is látják: meglesz a böjtje a brüsszeli szankciós politikának.

2015 óta folyamatos ostrom alatt áll a migránsok által az EU teljes határvidéke! Mégis Szerbia és Magyarország védi meg Európát.

Az Európai Néppárt elnöke méltányos gázelosztást sürget és uniós csúcs összehívását javasolta.

A német gázipari szövetség szerint két LNG-terminál építése a reméltnél hosszabb időt vehet igénybe.

Greta Thunberg azt álmodta, hogy az európai országok visszatérnek a szénerőművek használatához.

A hitel értékének hetven százalékát az EU költségvetéséből elkülönített összegek fedezik.

Az Európai Unió bővítése nem szerepel Prága napirendjén, ezért a Nyugat-Balkán sem számíthat előrelépésre 2022-ben.

Az integráció nem öncél, hanem eszköz: nemzeti szabadságunk kiteljesedésének eszköze − áll a magyar kormány határozatában.

Álprobléma, kitaláció, figyelemelterelő hadművelet. Ezt harsogta a baloldali ellenzék 2015-ben, amikor kirobbant az európai bevándorlási válság.

Az igazságügyi miniszter szerint az unió vezetői felismerték, hogy ki kell kérni a polgárok véleményét az őket érintő kérdésekben.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péterék mást mondanak, mint amit terveznek, csak pozíciókat akarnak szerezni.

Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

Ukrán politológus ismerte el, hogy jogosak Orbán Viktor csatlakozás elleni érvei.

Mindent meg kell tennünk az ellen, hogy egy szláv testvérháborúból először regionális, aztán európai, majd világháború legyen.

Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.

A kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.