Brüsszel döntése elmélyítheti Grúzia megosztottságát
Gyarmati István lapunknak elmondta: az országban már most is nagyon súlyosak a politikai konfliktusok.
Gyarmati István lapunknak elmondta: az országban már most is nagyon súlyosak a politikai konfliktusok.

Már egyre többen látják, hogy a szankciók jobban fájnak Európának, mint az oroszoknak.

A legfőbb indok az egyre nagyobb nyomást jelentő energiaválság és az ebből eredő infláció.

Cseh Katalin és Donáth Anna is megszavazta az Európai Parlament javaslatát.

Hogy a lázadást elkerülje, a zöldátmenetért felelős uniós biztos akár még a szénhez is visszanyúlna.

A minisztert a szomszédban zajló fegyveres konfliktus mellett a déli határra nehezedő migrációs nyomásról és a magyar–lengyel kapcsolatokról is kérdeztük.

A német közmédiában szakértők ismerik el a higgadt békepárti hozzáállást, kidomborítva egyúttal az Oroszországgal szembeni szankciók árnyoldalát.

Erősödik a sztrájkhullám a skandináv légitársaságnál.

A rezsicsökkentés a háborús helyzetben is állja a sarat, továbbra is Budapesten a legolcsóbb a földgáz a kontinensen.

Július végétől ismét kötelező lehet a Covid-igazolvány a Franciaországba érkezőknek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péterék mást mondanak, mint amit terveznek, csak pozíciókat akarnak szerezni.

Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

Mindent meg kell tennünk az ellen, hogy egy szláv testvérháborúból először regionális, aztán európai, majd világháború legyen.

Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.

A függetlenség elvesztésébe került a barátsági szerződés megsértése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.