A szén-dioxid klímahatása, tehát az a felfogás, hogy a Föld jó egy évszázada tartó felmelegedését egyes-egyedül az emberek (és a tehenek) szén-dioxid-, illetve metánkibocsátása okozza, olyan mértékben vált dogmává a művelt Nyugaton, hogy például a Grazi Egyetem egyik kiválósága, Richard Parncutt zenepszichológus halálbüntetést helyezett kilátásba a szén-dioxid klímahatásában nem hívőknek. Igaz, ettől az egyetem később elhatárolódott, de talán azért, mert az Európai Unióban nincs halálbüntetés. Mindenesetre aki nem akarja teljesen kiközösíteni magát Európa nyugati felén, jobban teszi, ha nem akaszt tengelyt az igazhívőkkel.
Az európai zöldek és az unió vezetésének irracionális klíma- és energiapolitikája az orosz–ukrán háború és a hozzá tartozó szankciók hiányában is lerombolta volna Európa gazdaságát, a háború azonban meghatványozta ezt a rombolást. Ilyen körülmények között logikusnak látszott, hogy az Európai Parlament azon tagjai, akiknek fontos az európai ipar, és mérnöki végzettségük miatt még számolni is tudnak, kezdeményeztek egy arra irányuló vizsgálatot, hogy miként lehetne a szent tehénnek tekintett klímasemlegességet (vagyis a szén-dioxid-kibocsátás zéróra csökkentését) mérnökileg megalapozott módon megvalósítani.
Itt talán érdemes megjegyezni, hogy a klímapolitika agytrösztje, az IPCC (Éghajlatváltozási Kormányközi Testület) eddig 27 ezer oldalnyi anyagot publikált, amely temérdek olvasmány a klímacélok és a klímaátkok (mi lesz, ha nem teljesülnek a célok) kidolgozásával foglalkozik, de egy sort nem írt arról, hogy az átkokkal alátámasztott célokat hogyan lehetne elérni. Ezért volt úttörő munka az a kezdeményezés, amely a holland Robert Roos képviselő nevéhez fűződik, akinek villamosmérnöki végzettsége van, vállalkozó, és az Európai Parlament Konzervatívok és Reformisták (ECR) csoportjának tagja. Az ő kezdeményezésére született egy olyan vizsgálat, amely valóban kiszámolta, hogy mivel járna, ha a klímasemlegességet szél- és naperőművekkel próbálnák megvalósítani.