Rengetegen rekedtek külföldön, Izrael tervet készített
Százezer izraeli rekedt külföldön a háború kitörésekor.
Százezer izraeli rekedt külföldön a háború kitörésekor.
Huszonhat magyar állampolgárnak segített biztonságba jutni.
A HVG cikkében arról írt, hogy az izraeli evakuáció során csak azok tudtak felkerülni a magyar légierő gépeire, akiknek volt protekciójuk.
A német szövetségi kormány szerint nem véletlenül haladtak az evakuációs műveletek a tervezettnél lassabban.
Mintegy tizenhatezer amerikai vár kimenekítésre, az Egyesült Államok még hivatalos tervet sem közölt ezzel kapcsolatban.
Szijjártó Péter közlése szerint újabb magyar állampolgárt sikerült kimenekíteni a polgárháborúba sodrodó országból.
„Rémálom azoknak, akik hátramaradtak” – fogalmazott egy Kartúmban rekedt brit állampolgár a BBC-nek.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium munkatársai ugyanakkor tudtak beszélni velük: mindenki jól van.
A háborús helyzetre való tekintettel, egyre több állam menekíti ki állampolgárait az országból.
A külügyminiszter elmondta, azon dolgoznak, hogy minden magyar embert biztonságban tudhassanak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Közel ötven kilométeres zárat vonnak Anchorage köré a tárgyalás napjára.
Alex Soros apjával, Soros Györggyel közös fotót osztott meg.
Az ír szakember a magyar játékosok remekléséről is szót ejtett a Ludogorec kiejtése után.
Nem tudja elviselni az ukrán elnök, hogy Magyarország nem fogadta el a háborúpárti brüsszeli nyilatkozatot.
Máshol a gázvezetéket vágták át.
Fiatalkorúnak is adtak el a drogból.
Szentkirályszabadja és Balatonalmádi felé is kerülni kell.
Máshol a gázvezetéket vágták át.
Fiatalkorúnak is adtak el a drogból.
Szentkirályszabadja és Balatonalmádi felé is kerülni kell.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.