Száz év zsebkönyvben
A szerző az ELKH Társadalomtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa.
A szerző az ELKH Társadalomtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa.

A nyelv eltűnésével eltűnik a nemzet is – mondta ki egykor az erőszakos oroszosítástól való félelmében az ukrán értelmiség.

A kezdetek mellett napjaink háborús konfliktusait is feldolgozza az Ukrajna története: régiók, identitás, államiság című kötete.

Zelenszkij kifejezte szándékát, hogy a találkozó keretében rendezné a magyar-ukrán viszonyt Orbán Viktorral.
Volodimir Zelenszkij arra emlékeztetett, hogy elődei újévi beszédeikben a GDP növekedését hangsúlyozták, ezzel szemben ő arról akar beszélni, hogy az országban élő összes polgár tagja Ukrajnának, a népnek, amely Ukrajnát alkotja.
A Hír TV Globál című műsorában Gantner Barnabás és vendégei – Fedinec Csilla Ukrajna-szakértő és Brenzovics László a KMKSZ elnöke – észak-keleti szomszédunk jövőjét próbálták megfejteni.

Nagy elmozdulást hozhat Ukrajnában egy előrehozott választás a két napja megválasztott államfő Volodimir Zelenszkij javára – vélekedett Fedinec Csilla Ukrajna-szakértő az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.
Bölcs és kiegyensúlyozott nemzetiségi politizálásra van szükség Ukrajnában – mondta Fedinec Csilla Ukrajna-szakértő hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Az ukrán parlament története arról szól, hogy „bármi lehetséges” – mondta Fedinec Csilla Ukrajna szakértő az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
Végleges szöveget csak akkor lehet majd látni, ha azt az államfő ellátja kézjegyével és megjelenik a hivatalos közlönyben.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter pedig kiszolgáltatná a magyarokat.

Demonstrációt tartottak a Dankó utcában. Karácsony Gergely is ott volt.

Hazánkban kisebb az uniós átlagnál a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatával élő gyermekek aránya. Mutatjuk a pontos adatokat!

Felsővezeték-szakadás okoz fennakadást.

A tárgyalásokat követően derűs hangulatban utaztak haza a politikusok és a munkatársaik.

„Ide vezet, ha egy háborúban álló ország vállalatára bízzák magyar emberek adatait.”

„Azt is látjuk, hogy az a magyarországi párt, amely Ukrajnával szövetséges, Brüsszelt pedig kiszolgálja, mit tenne, ha kormányra kerülne.”

Az önkormányzati világ stabilan működik, hangsúlyozta Dukai Miklós.

Az Ellentétes alapállásban egy MMA-küzdősportoló testvérpárról szól.

Meghátrált a helyi baloldal, nem tartják vissza tovább a kormány által már januárban átutalt több száz millió forintot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.