Ismeretlen csillagközi objektum halad elképesztő sebességgel a belső Naprendszer felé
Avi Loeb harvardi asztrofizika-professzor szerint az sem elképzelhetetlen, hogy idegen űrhajóval van dolgunk.
Avi Loeb harvardi asztrofizika-professzor szerint az sem elképzelhetetlen, hogy idegen űrhajóval van dolgunk.

Úgy néz ki mint az Ezeréves Sólyom a Csillagok háborújából.

Sokkal elszigeteltebbek lehetünk az univerzumban, mint ahogyan azt eddig gondoltuk.

4000 éves lepra Chiléből: újraírják a betegség történelmét.

A legősibb kultúra közelében bukkantak rá.

Az eddig ismeretlen, 250 soros ének a Krisztus előtti ezredik év körül születhetett.

Korszakalkotó felfedezésről számoltak be a BME szakemberei.

Ez lehet az eddig megtalált egyik legfurcsább exobolygó.

A segítő vegyület a rozmaringban is megtalálható.

Virtuális daganatok növekedési mintázatait is modellezték számítógépes szimulációk segítségével.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Elkel a sál, sapka, nagykabát.

Károlyi Mihály súlyosan tévedett, a politikája illúziókba sodorta Magyarországot.

Hagyomány, konyha és tudás egy gerezdben.

A miniszterelnök magabiztos fellépése és tudása mellett Magyar Péter korábbi sikertelenségei különösen látványossá váltak.

Orosz drónok támadtak.

Miközben az agrárium veszít, az európai ipar nyer.

Azt is mondta nekik, hogy megöli őket.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

A Liverpool magyarjának kihagyott büntetőjén csámcsognak a szurkolók Angliában.

A kínos kudarc „olyan kézilabda-földrengést okozhat, amelynek következményei beláthatatlanok”.

Az itáliai csapat képes a bravúrra, ezt legutóbb Szerbia ellen bizonyították. Ismeretlen ellenfél, veszélyes játék várhat a középdöntőbe vágyó magyarokra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.