A jelenünkre is reflektál Gauder Áron rendező indiántörténete
A Kojot négy lelke című filmet március 16-tól vetítik a magyar mozikban.
A Kojot négy lelke című filmet március 16-tól vetítik a magyar mozikban.
A Szürkület című filmet vetítik a Berlinale Classicsban.
M. Night Shyamalan zseniális filmje tarolt a mozikban.
Meghatározó filmalkotásokat vetítenek megszakítás nélkül a Dunán vasárnap esténként.
Frank Miller zseniális képregénye káprázatosan kelt életre a filmvásznon.
Akár most is forgathatták volna.
Inisherin szimbolikus jelentőségű, hiszen a gyűlölet spiráljából ugyanúgy nincs menekvés, akár egy szigetről.
A díjátadót idén Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban rendezik meg.
Jaafar Jackson első nagyobb filmszerepét játssza a Michaelben.
Érdekességeket tudhatunk meg az 1938-as legendás filmről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ötven évet kellett várnia a titokzatos bűntény megoldására. Az áldozat családja végre válaszokat kapott.
Az is kiderült, hogy mennyien festenek tojást és locsolkodnak.
A bomba több mint 1000 Celsius-fokos (1832 Fahrenheit-fok) tűzgolyót hozott létre, és azt több mint két másodpercig fenntartotta. A robbanás 15-ször tovább tartott, mint egy hasonló TNT-robbanás.
Az Egyesült Királyság Legfelsőbb Bírósága precedens ítéletet hozott arról, a „nő” és a „nem” meghatározása „biológiai nőre és biológiai nemre” vonatkozik. Ez háborította fel a transzjogi aktivistákat.
Oscar Piastri nyerte meg a Szaúdi Nagydíjat, Verstappen mellett Charles Leclerc a dobogón.
Rengetegen aggódnak a kiváló sportemberért.
A gépek az északkelet-lengyelországi Malbork légi támaszpontjáról szálltak fel.
Ezt nem lehet mentegetni, ezt nem lehet magyarázgatni, ezt a lehető leghatározottabb módon el kell utasítani!
Oscar Piastri nyerte meg a Szaúdi Nagydíjat, Verstappen mellett Charles Leclerc a dobogón.
Rengetegen aggódnak a kiváló sportemberért.
A gépek az északkelet-lengyelországi Malbork légi támaszpontjáról szálltak fel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.