Próbálkozás a legnagyobb brit hazaárulás tisztára mosására
Csütörtöktől vetítik a magyar mozik A vörös ügynök című filmet, amely a legnagyobb brit hazaárulás valós alapokon nyugvó történetét dolgozza fel.
Csütörtöktől vetítik a magyar mozik A vörös ügynök című filmet, amely a legnagyobb brit hazaárulás valós alapokon nyugvó történetét dolgozza fel.

A dokumentumfilm főszereplője az ötvenéves Maris, aki élete elmúlt tíz évét modern kori rabszolgaként, csicskaként töltötte egy gazdagabb család otthonában.

Tóth Klára filmkritikus, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja nemrég kapta meg a Balázs Béla-díjat. Ő a visszafogott és kulturált véleménynyilvánítás híve.

Vér, gerillák, szabadságharc, szerelem – mindez egy erdőben, a világosi fegyverletétel után. Ha pontozni kellene, a Guerilla című új magyar történelmi film 6-7 csillagot érdemelne.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Három másik vármegyére is érvényben van a veszélyjelzés.

A Tisza Párt vezére nem mondhat nemet Webernek.

A magyar kormány ezután is teljesíteni fogja vállalásait.

Le kellett zárni az M5-öst Kecskemétnél.

Újabb bizonyíték a kettős mércére.

Fokozódik az amerikai nyomásgyakorlás Teheránnal szemben.

Tseber Roland menedzserének nevezte Budanovot.

A Paris Saint-Germain sem a BL-ben, sem a bajnokságban nem áll az élen, míg a kupából hétfőn címvédőként esett ki.

A négyszeres Grammy-jelölt Charlie Puth első magyarországi koncertjét adja július 27-én.

Bondár Anna megtette a tőle telhetőt, hogy Venus Williams ellen játszhasson.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.