Visszajöttek, itt vannak mind
Ha az ember elmegy a kedvenc éttermébe, akkor általában ugyanazokra a megszokott és megszeretett ízekre vágyik, és csak különleges napokon tudják elcsábítani egy-egy újdonság megkóstolására.
Ha az ember elmegy a kedvenc éttermébe, akkor általában ugyanazokra a megszokott és megszeretett ízekre vágyik, és csak különleges napokon tudják elcsábítani egy-egy újdonság megkóstolására.

Régen készült olyan francia vígjáték, amely csordultig van tanulságokkal, és nemcsak öncélú szórakoztatás a célja. Allan Mauduit Lázadók című filmje ilyen.

Kevés film nyomasztóbb és fölöslegesebb, mint Todd Phillips Joker című alkotása, ráadásul egyáltalán nem való gyerekeknek, kamaszoknak, de igazából ép elméjű embereknek sem.

Még az értelmiségi lányok között is akad olyan, aki hisz a fehér vagy valamilyen színű lovon érkező szőke hercegben. Ha csak titokban is.

A Kettős életek középpontjában egy könyvkiadó működése áll, ehhez kapcsolódóan pedig felmerülnek a már jó pár évtizede aktuális témák, például hogy vége lesz-e a Gutenberg-galaxisnak.

Hiába minden tehetség, ha nincsen értelmes forgatókönyv. A Szupercella 3. esetében leginkább ezért nem lehetett a börtönszakértő figurájából annyit kihozni, mint az ökölvívó Rockyból.

A sportfilmeket azért szeretjük, mert segítenek élni. Minden Sylvester Stallone Rocky című filmjével kezdődött, amelynek első részében úgy éljük meg a győzelmet, hogy a gyakorlatban nem következik be.

Kevés történet aktuálisabb manapság, mint a Giacomo Casanováé, akinek csábításait emlékirataiból ismerjük, és akinek történetét most Benoit Jacquot filmesítette meg Casanova – Az utolsó szerelem címmel.

Az Egyesült Államokban épp a Srí Lankán elkövetett merényletsorozattal egy időben mutatták be a hazánkban is látható – a 2008-as indiai iszlamista merényletet feldolgozó – Hotel Mumbait.

Az eredeti, 1964-es alkotás, a Dajkamesék hölgyeknek, parádés szereposztással készült: David Niven, az egyik legtehetségesebb amerikai színész és a legendás Marlon Brando jutalomjátéka volt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt vezére nem mondhat nemet Webernek.

A magyar kormány ezután is teljesíteni fogja vállalásait.

Le kellett zárni az M5-öst Kecskemétnél.

A pénzek szétosztásában kulcsszerepet játszó Ökotárs Alapítvány rendszeresen bukkan fel a magyar szuverenitást sértő akciókban.

Fokozódik az amerikai nyomásgyakorlás Teheránnal szemben.

Tseber Roland menedzserének nevezte Budanovot.

Macron lett a rosszfiú?

A négyszeres Grammy-jelölt Charlie Puth első magyarországi koncertjét adja július 27-én.

Bondár Anna megtette a tőle telhetőt, hogy Venus Williams ellen játszhasson.

Florian Wirtz a kihagyott ziccere ellenére örülhet, talán az eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta Liverpool-mezben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.