Machulski filmjéből kiderül szükség van a férfiakra

Az antifeminista lengyel science fiction egyrészt egy remek vígjáték, másrészt egy nagyon okos társadalomkritika.

Juliusz Machulski Fotó: KADR

Az 1984-es esztendő nemcsak arról volt híres, hogy elkészült az 1984 című film, amely a kommunista diktatúra természetrajzát mutatta be, hanem arról is, hogy készült egy antifeminista lengyel science fiction, Juliusz Machulski Szexmisszió című filmje, amely egyrészt egy remek vígjáték, másrészt egy nagyon okos társadalomkritika.

Kevés korábban készült alkotás aktuá­lisabb manapság, mint a fent említett film. Egy férfiak nélküli világot mutat be, mármint azt, hogyan működne az elnyomónak kikiáltott ­férfiak nélküli társadalom. Ahol már csak a nők építgetik az igazságos, empátiával teli, békés és boldog jövőt, amelyben nincs több verseny, csak szeretet van, megértés és mosoly. Juliusz Machulski temérdek humorral teli sci-fi filmjéből kiderül, nemhogy ez a szép, pozitív utópia nem valósul meg, hanem egy sokkal keményebb és igazságtalanabb világ születik, mint amilyen volt valaha.

Juliusz Machulski filmjében úgy csúszik hiba a gépezetbe, hogy találnak két hibernált férfit az ásatások során
Fotó: KADR

A demokráciából diktatúra lesz, a nők nemcsak azt bizonyítják be a filmben, hogy remekül érzik magukat az elnyomószerepben, hanem azt is, hogy karrieristábbak még a férfiaknál is. A film egyik fontos kérdése, hogy mi lett a szexuális vágyból, amelyet meg is válaszol az alkotás. Aki nem látta, ki nem találná: karrierizmus.

Azon se lepődik meg mai korunk nézője egy pillanatig sem, hogyan tartják fenn ezt az új, férfiak nélküli föld alá települt társadalmat a nők. Természetesen hazugsággal. Az első és legnagyobb hazugság az, hogy nem lehet már élni a Földön, a föld alatt ugyanis átláthatóbb rendszert lehetett kiépíteni. A második legfontosabb hazugság pedig a történelem átírása. A múltat nemcsak hogy eltörölték a nők, hanem írtak is helyette egy másikat. Ebben a férfiak szörnyetegek, akik csak azért jöttek a világra, hogy sanyargassák a nőket. A lombikprogram révén létrehozott lánygyermekek például azt tanulják történelemórán az iskolában, amikor egy régészeti feltárás során megtalált dugóhúzót mutat fel a tanárnő, hogy ez volt az egyik eszköz, amivel a férfi bántotta a nőt. Mindez rettegést és rettenetet szül a lánygyermekek lelkében, akik boldogok, hogy egyrészt végre tisztán látnak a dolgok állását ­illetően, vagyis tudják az igazságot, másrészt azért is örvendezhetnek, hogy nem éltek abban a sötét korban, ahol még a nagyszülőknek ki kellett állniuk a férfiak szörnyű elnyomását.

Ebben a remek vígjátékban persze élnek még szemtanúk, a nagyszülők nemzedéke, de ők elkülönítve tengetik „boldog” hétköznapjaikat, bezárva a bolondokházába. Ilyen egyszerű felépíteni a lengyel rendező szerint egy új világot, amely kétségkívül teljesen más, mint a korábbiak. A néző pedig nevetgél, de ez a nevetgélés éppen addig tart, míg az ötödik olyan mondatot nem hallja a filmben szereplő nők szájából, amely ma a napi politikai diskurzus része a „fejlett” nyugati civilizációnkban. És akkor már nem nevet annyira a néző. Mert amikor ez a film készült, még csak arra hívta fel a figyelmet, hogy bár van néhány pozitív hozadéka a női emancipációs folyamatoknak, de annyira sok lehet a negatív, demokráciát, családot, nemzetet, férfi- és női lelkeket egyaránt romboló tendencia, hogy oda kellene figyelni. Csakhogy arra is rávilágít ez a film, hogy nem lehet odafigyelni. Vagy-vagy. Ha egy kultúrkör lebontja a morális értékrendszerét, elhazudja történelmét, megszünteti rítusait, akkor megszűnik.

A politikai pamfletnek is felfogható film a végén állást is foglal. Méghozzá azt mondja, hogy nem lehet a természet adta törvényekkel szembemenni. A nő maradjon nő, a férfi legyen férfi. Ami különbözőség a két nem között, azt pedig jól tesszük, ha kikacagjuk, de nem vesszük túl komolyan. Amúgy ebben a sci-fiben úgy csúszik hiba a gépezetbe, hogy találnak két hibernált embert az ásatások során. Amikor felélesztik őket, kiderül, hogy két férfiról van szó. Egy kedves, békés idealistáról és egy nőcsábász macsó pasiról. A poén az, hogy nem uralkodni akarnak a nőkön, hanem valami teljesen mást. Azt, aminek a hiá­nyát a nők a karriervággyal pótolták, és amire a film címe is utal.