Ebben a remek vígjátékban persze élnek még szemtanúk, a nagyszülők nemzedéke, de ők elkülönítve tengetik „boldog” hétköznapjaikat, bezárva a bolondokházába. Ilyen egyszerű felépíteni a lengyel rendező szerint egy új világot, amely kétségkívül teljesen más, mint a korábbiak. A néző pedig nevetgél, de ez a nevetgélés éppen addig tart, míg az ötödik olyan mondatot nem hallja a filmben szereplő nők szájából, amely ma a napi politikai diskurzus része a „fejlett” nyugati civilizációnkban. És akkor már nem nevet annyira a néző. Mert amikor ez a film készült, még csak arra hívta fel a figyelmet, hogy bár van néhány pozitív hozadéka a női emancipációs folyamatoknak, de annyira sok lehet a negatív, demokráciát, családot, nemzetet, férfi- és női lelkeket egyaránt romboló tendencia, hogy oda kellene figyelni. Csakhogy arra is rávilágít ez a film, hogy nem lehet odafigyelni. Vagy-vagy. Ha egy kultúrkör lebontja a morális értékrendszerét, elhazudja történelmét, megszünteti rítusait, akkor megszűnik.
A politikai pamfletnek is felfogható film a végén állást is foglal. Méghozzá azt mondja, hogy nem lehet a természet adta törvényekkel szembemenni. A nő maradjon nő, a férfi legyen férfi. Ami különbözőség a két nem között, azt pedig jól tesszük, ha kikacagjuk, de nem vesszük túl komolyan. Amúgy ebben a sci-fiben úgy csúszik hiba a gépezetbe, hogy találnak két hibernált embert az ásatások során. Amikor felélesztik őket, kiderül, hogy két férfiról van szó. Egy kedves, békés idealistáról és egy nőcsábász macsó pasiról. A poén az, hogy nem uralkodni akarnak a nőkön, hanem valami teljesen mást. Azt, aminek a hiányát a nők a karriervággyal pótolták, és amire a film címe is utal.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!