Hazátlan túszok drámája

Megrázó és lelkileg felkavaró film Niels Arden Oplev és Anders W. Berthelsen tavaly forgatott Daniel című alkotása, amely arról szól, hogy egy fotóriportert több újságírótársával egyetemben Szíriában elrabol az Iszlám Állam. A forgatókönyvet valóságos történet alapján a skandináv művészfilmek rendezésével nevet szerzett Anders Thomas Jensen írta, aki rámutat arra a kőkemény erkölcsi dilemmára, hogyha kifizetik a családok vagy az államok a túszokért a sok száz milliós váltságdíjat, akkor gyakorlatilag anyagilag támogatják, erősítik az Iszlám Államot, ha viszont nem fizetik ki, akkor az ilyen döntést meghozó lelkén szárad a kivégzett túszok élete.

A dán fotóst (középen) és társait brutálisan kínozzák és megalázzák elrablóik Forrás: Vertigo Média Kft

A skandináv alkotók filmjükkel keményen kritizálják Dániának azt az álláspontját, hogy semmilyen körülmények között nem segítik ki a bajból a túszul ejtett állampolgáraikat. Se hivatalosan, se titokban. Miközben a nézők látják, ahogy a filmben a lengyel, majd a francia túszok is kiszabadulnak, mert családjuk és hazájuk mindent megtett az életükért, addig azzal is szembesítik az alkotók a közönséget, hogy a dán család teljesen magára marad a bajával, Dánia nem hajlandó foglalkozni az ügyükkel se hivatalosan, se titokban. Ráadásul miközben tudjuk, hogy egy igencsak gazdag országról van szó, azt is láthatjuk, hogy még a gazdagabb, vagy másként szólva az átlagember agyával felfoghatatlan mennyiségű nyereséggel záró cégek is vonakodnak adományt adni, amikor gyűjtésbe kezd a család, hogy ki tudják váltani a túszul ejtett dán fiatalembert.

Szinte kiáltványszerű az alkotók állásfoglalása, annyira beleégetik a nézők tudatába azt, amit gondolnak a saját maguk által felvetett erkölcsi problémáról. Filmformanyelvi eszközökkel érik el, hogy a néző nemcsak értse, de szinte saját bőrén is érezze, hogy mekkora tétje van egy ilyen drámai élethelyzetnek. Ezt úgy érik el, hogy két szálon fut a történet a túszejtés utáni jelenettől. Az egyik szál arról szól, hogy a magára maradt dán család egyre elkeseredettebben próbál segíteni a családtagján, a másik szál pedig arról szól, hogy mi történik eközben a túszokkal. Amit látunk, hogy brutálisan kínozzák, megalázzák, mindennap megverik őket. Szinte az elviselhetetlenség határáig mennek ezek a képsorok, vagyis a nézőben elég hamar megszületik az a gondolat, hogy minden áron ki kell szabadítani a túszokat.

A dán fotóst (középen) és társait brutálisan kínozzák és megalázzák elrablóik
Fotó: Vertigo Média Kft

Két fontos szereplője is van a filmnek. Az egyik az amerikai James Foley, akit a brit Toby Kebbell alakításában láthatunk, a másik a 13 hónapos fogva tartás után szabaduló Daniel Rye, akit Esben Smed játszik. James Foley, akit az Iszlám Állam a valóságban is lefejezett – az erről készült mélyen megrázó videófelvétel bejárta a világot –, mindenkiben próbálja a fogság alatt tartani a lelket, őt nem tudják megtörni. Danielnek például azt tanítja meg, hogy semmi áron ne adja fel az emberi tartását, ne játssza el az őröknek, hogy ő a szamár, aki négykézláb állva szamárhangot ad ki, mert valószínűleg ez az a határ, hogy az ember egy ilyen szituá­ciót visszafordíthatatlan mentális sérüléssel éljen túl, ha egyáltalán túléli.

De ez a film nemcsak arról szól, mennyire veszélyes hely lett a világunk, milyen brutális szituációkba keveredhet az ember, ha átlépi az európai kultúrkör határait. Arról is szól, hogy mit érez egy ember, ha az élete a hazájának nem ér egy fabatkát sem. Mit érez az az ember, akit évtizedekig érzékenyítettek arra, hogy legyen elfogadó más kultúrák iránt, aztán amikor a másik kultúra szélsőséges terroristáinak brutális kínzásait éli át, akkor azzal szembesül, hogy hazájának fontosabb a multikulturális forradalom, mint a saját állampolgárainak az élete. A Daniel című film nemcsak a terroristák kegyetlen bánásmódjáról szól, hanem arról is, milyen érzés egy családnak, ha a bajában magára hagyja a hazája. A mára szólássá vált Shakespeare Hamletjéből származó „valami bűzlik Dániában” kifejezést akkor használjuk, ha mindenki tudja az igazságot, de konkrétan bizonyítani nehézkes. A Daniel című film skandináv alkotói viszont filmjükkel egyértel­műen rávilágítottak arra, milyen érzés hazátlannak lenni, hogy mi bűzlik Dániában.