Angyalok óvják lelkünk épségét
Amióta világ a világ, az emberekre angyalok vigyáznak. Már a kezdetek óta.
Amióta világ a világ, az emberekre angyalok vigyáznak. Már a kezdetek óta.

Óriási dolognak számított ez a tévéfilmsorozat, a Duna Televízió hazánkban temérdek alkalommal vetítette.

Kultikus lett Hauer film végi monológja is, a rajongók általában kívülről fújják.

Érdekes, sőt abszurd, hogy minden idők legjobb amerikai filmje arról szól, hogy az amerikai mítosz hazugság.

Amikor megnézi az ember Kósa Ferenc 1967-es Tízezer nap című filmjét – a történet egy emberöltőt ölel át –, először arra gondol, hogy a puszta túlélésért való küzdelemről szól ez a film.

Kevés történelmi film képes arra, hogy a lovak szenvedésén keresztül átadja egy nemzet szenvedését. Sára Sándor 1978-ban készült filmje, a 80 huszár ilyen alkotás.

Ladj Ly egy fenyegető gesztussal fejezi be alkotását, amely ezenkívül egyáltalán nem volt bátor. Nem merte igazán elénk tárni a külvárosok valódi poklát.

Hiába tűnik el a kommunizmus Kelet-Európából az emberek örömére az 1980-as évek legvégén, hiába omlik össze a Szovjetunió döbbenetesen rövid idő alatt, Kubában Fidel Castro és kommunista diktatúrája kitart.

A boldogságipar talán az egyik legnagyobb üzlet a világon, amely akkor működik óriási nyereséggel, ha egyre több az önmagában bizonytalan, önző és szorongó ember.

Leborult a filmes világ Bong Dzsun Ho Élősködők című filmje előtt, amely elvitte a legfontosabb Oscar-díjakat is, pedig csak egy furcsa, manipulatív történettel állunk szemben.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hozta a pénzt külföldről és szervezte a kampányt.

A miniszterelnök megjegyezte, a Tiszának nem marad más, csak a politikai bűvészkedés.

Ha nem figyel, összes megtakarításától megszabadíthatják.

A miniszter szerint ma már senki sem vitathatja, hogy Orbán Viktornak igaza volt a migrációs kérdésben.

Oroszország ballisztikus rakétákkal támadt.

Brit politikusok és Washington is sürgeti a lépést.

Az orosz hadsereg összpontosítja erőit.

Dusan Mandics könyöklése a magyarok elleni rangadóról való eltiltást is jelentheti neki.

Havas Jon teljesen kikészült.

A home office rugalmas, de jogilag „könnyű”; a távmunka kötöttebb, viszont költségelszámolásban erősebb.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.