Dögkeselyű avagy a tehetetlenség mint létállapot

Szinte érthetetlen, hogy András Ferenc 1982-es filmjére, a Dögkeselyűre miért nem csapott le a kommunista diktatúra cenzúrája, hiszen a társadalomkritika, amellyel a film él – Munkácsi Miklós Kihívás című novellájából kiindulva – pontosan rávilágít a rendszer javíthatatlan hibáira. A novellában tanár, a filmben mérnök Simon József (Cserhalmi György szenvtelen játékával) a taxizásba menekül, hogy tetemes adósságait fizetni tudja, ám egy pokoli alvilágban találja magát.

A főhősnek esélyes sincs kitörni a helyzetből, amibe a válása miatt került Fotó: Örökmozgó

Érdekes, hogy a Dögkeselyű manapság nemcsak a kommunista diktatúra kritikájaként nézhető, hanem úgy is, hogy bemutatja azt a rosszul beidegződött férfi-magatartásformát, amely ha működésbe lép, amióta világ a világ, a férfi pusztulásához vezet. Az utolsó jelenet (amelyben a főhőst játszó Cserhalmi felrobbantja magát) kivételével engedte vetíteni a kommunista diktatúra cenzúrája András Ferenc Dögkeselyű című filmjét 1982-ben, ami azért érdekes, mert igen pontosan rávilágított a rendszer problémáira. Arra egyrészt, hogy értelmiségiként, ha valakinek bármilyen okból (esetünkben egy válás miatt) valamennyivel több pénzre volt szüksége, akkor ezt úgy tudta megkeresni, hogy sumákolt, feketézett, ügyeskedett, mindenféle seftelő alakokkal állt össze. Azokkal cimborált, akik ügyesen kihasználták azt a rendszert, amely egyre jobban haladt a gazdasági csőd felé, de azért még temérdek pénzt lehetett belőle ellopni. A film azt is bemutatja, hogy ha igazán bajba kerül egy ember, akkor csak magára számíthat. Illetve a Dögkeselyű arról szól, hogy egy elátkozott világban magára sem. Tehetetlen ebben a filmben szinte mindenki. A Dögkeselyű világa nemcsak az élhetetlen viszonyok miatt elkeserítő, hanem azért is, mert kiégett, erkölcstelen embereket mutat be, illetve egészen pontosan azt, mivé lettek az emberek a Kádár-korszakban.

A főhősnek esélyes sincs kitörni a helyzetből, amibe a válása miatt került
Fotó: Örökmozgó

Akinek valamije van ebben a világban, az nem éppen törvényes úton jutott hozzá, aki pedig az átlagember életét éli, annak meg nincsen semmije, de még esélye se lesz arra, hogy egyszer egyről a kettőre jusson tisztességes úton. Egy elátkozott világban élő elátkozott embereket látunk, akiknek létfilozófiai állapottá vált a tehetetlenség. A főhős ebből a világból próbál kitörni.

Ragályi Elemér kamerája, mivel akciófilmről van szó, szinte soha nem áll meg, folyamatosan dinamikus kameramozgásokat látunk, ami nagyon pergővé teszi az alkotást. Másrészről viszont, amikor a film ritmusa úgy kívánja, megáll a kamera, és remek közeli képek következnek, arcok, amelyeket nem lehet elfelejteni. A szereplők tekintete – és ez már András Ferenc rendező munkáját dicséri – magában hordozza a sorsukat. Mindez azért fontos, mert egy műfaji filmben kevés tere van a rendezőnek arra, hogy alaposan bemutassa a szereplők hátterét, ezért minden azon múlik, mit képes érzékeltetni a tekintetek játékával, a párbeszédek hangsúlyaival vagy éppen egy-egy jellegzetes mozdulattal, gesztussal egy színész.

A mai nézőnek is sokat mondhat ez a film. Ha ugyanis kevésbé figyelünk a társadalmi közegre, és azt gondoljuk végig, hogyan oldja meg Simon a kétségkívül nehéznek tűnő problémáját férfiként, akkor egy olyan kép körvonalazódik, amely mindig is jellemező volt a férfiakra. Először segítséget kér, de nem kap. Aztán amikor végül egy nő mégis segítene neki, mert szereti, akkor az már nem kell, mert túl nagynak gondolja az árát. Ezért először kisebb bűncselekményekbe kezd, de egy nap alatt olyan mélyre jut, hogy szinte nincs is olyan bűn, amelyet nem követ el. Elkezd ész nélkül rohangálni, kapkodni, egyre többet és többet akar. A nap végére már mindent. Pedig ha a szeretett nő (Udvaros Dorottya egészen tündöklő játékával) segítségét elfogadja, nem pusztul bele. De a férfi mindig is a maga feje után megy. És az esetek döntő többségében ész nélküli rohanásba kezd. A Dögkeselyű erről is szól, bosszú vagy önbíráskodás ide vagy oda. Mi, nézők pedig arra gondolunk, hogy Simon gyermeke mennyivel boldogabb lenne az apjával, mint a temérdek pénzzel apa nélkül. Másrészről meg nagyon nehéz boldogulni egy elátkozott világban egyedül.

A film egy rövid részletét itt megtekinthetik.