Szélsőséges élethelyzetet mutat be Morten Tyldum 2016-os Utazók című filmje. Az Avalon nevű űrhajó több mint ötezer utasával egy távoli bolygó felé repül, az utasok a százhúsz évig tartó repülést hibernált állapotban töltik, hogy élve, kicsit sem megöregedve érkezzenek meg. Egy igazi melodrámához méltón hiba csúszik a gépezetbe: egy középkorú férfi véletlenül felébred hibernált állapotából. Ekkor azzal szembesül, hogy kilencven évig kell még utaznia a célállomásig teljesen egyedül egy űrhajón – a többi utas ugyanis még hibernált állapotban van –, és mire megérkeznek, addigra ő vélhetően meghal.
A film alkotói azt a kérdést teszik föl egy egészen kiélezett élethelyzetben, hogy mi az emberi lét értelme. Mintha Ádám és Éva történetét látnánk a paradicsomban, illetve a film elején csak Ádámét. Akinek igazából semmi dolga nincsen. Az űrhajó egész életében eltartja őt, kap elegendő táplálékot, van hol aludnia, sőt még szórakozási, sportolási lehetőségekre is lel. Csakhogy teljesen magányos, életét egyre értelmetlenebbnek érzi.
A néző pontosan tudja, mi fog következni, és azt is tudja, milyen kemény erkölcsi kérdés előtt áll a férfi. Ádám Évát szeretne, mert egyedül nem tudja megtölteni szeretettel azt a végtelen űrt, ami a filmben vizuálisan is megjelenik, amely végtelen űrben magányosan repül egy elromlott űrhajó. Minden emberi mesében vannak segítők és vannak olyanok, akik hátráltatják a küldetést, ez esetben azt, hogy a főhős megtalálja az élet értelmét. Ebben a filmben egy bárban folyamatosan – ha kell, ha nem – poharakat törölgető pultos robot tölti be mindkét szerepkört. Néha segíti a küldetést, néha akadályozza, néha támogatja, hogy Ádámnak Évája legyen, néha úgy összeugrasztja őket, hogy a nézők azt gondolják, soha nem fognak szóba állni egymással.

Fotó: Imdb
A robotot Michael Sheen játssza, aki képes arra, hogy egyszerre legyen emberi, de folyamatosan azt is érzékelteti, egy gép az, aki beszél. Tanácsai, bölcsessége sztereotípiákból áll, ám azzal szembesül a néző, hogy ezek a sztereotípiák mégis csak képesek arra, hogy némi enyhülést adjanak a felzaklatott lelkeknek. Arthur, a robot tehát úgy viselkedik, mint egy barát, aki ártani nem akar, de kotnyelessége révén, kívülállósága okán nagy bajt is tud okozni. A néző Arthurt figyelve arra jön rá, hogy az élet legfontosabb kérdéseit illetően teljesen egyedül van az ember. Vagy másként szólva: Isten döntési szabadságot adott Ádámnak és Évának.