Ahol jelen van Isten, ott megjelenik az ördög is. Istent a filmben Curt Bois alakítja, aki a foglalkozására nézve nyugdíjas mesélő, és aki váltig állítja, hogy még szüksége van rá az emberiségnek, utalva ezzel is arra, hogy nagyon nagy baj az, hogy naponta zajlik a világ varázstalanítása. Az ördögöt ki más játszhatná el jobban, mint Peter Falk, aki a filmben Peter Falkot alakítja, és aki amerikai színészként egy második világháborúban játszódó krimit megy forgatni Berlinbe. Meg is jegyzik a Potsdamer Platzon ténfergő kamaszok, hogy ő biztosan nem lehet Columbo, mert annak sokkal kopottabb a kabátja. Peter Falk ördögi munkája az, hogy arra csábítja a közelében lévő halhatatlan angyalokat, legyenek halandó emberré, ami, mivel kevesen vannak és sok az ápolásra szoruló emberi lélek, kicsit sem tisztességes küldetés az emberek szemszögéből nézve. Az egyik angyal, Damiel (Bruno Ganz) addig sürög-forog egy cirkusz porondján, míg meg nem tetszik neki az egyik artistalány, Marion (Solveig Dommartin). Míg az angyal azzal nem tud semmit sem kezdeni, hogy temérdek idővel rendelkezik, addig a trapézművésznő meg amiatt bánkódik, hogy időből van a legkevesebb. A film érdekessége, hogy a rendező egyáltalán nem teszi hangsúlyossá Damiel dilemmáját, amelyet egyébként több művészeti ág is sokféleképpen feldolgozott az elmúlt ezer évben. Vagyis azt, hogy az öröklétet kell feladnia egy angyalnak egy nagyon intenzív, ám múlandó érzelemért, a szerelemért.
