Több mint 1700 katona dezertált egy ukrán dandárból
Egymilliárdos katonai projekt, amely nem váltotta be a reményeket.
Egymilliárdos katonai projekt, amely nem váltotta be a reményeket.

A francia elnök bocsánatot kért a parlament júniusi feloszlatásáért.

A francia elnök köszönetet mondott a a 72 éves asszonynak a tárgyalás során mutatott bátorságáért, akinek férje, Dominique Pelicot csaknem egy évtizeden keresztül rendszeresen elkábította, megerőszakolta, valamint több tucat, interneten toborzott férfival megerőszakoltatta a feleségét, és a bűncselekményeket filmre vette.

Franciaországnak egyelőre nincs elfogadott költségvetése a jövő évre.

A francia belügyminisztérium becsült adatai szerint mintegy százezer illegális migráns él titokban Mayotte-on.

Hétfőn kezdődnek a tárgyalások a pártokkal.

Bayrou beszédében a francia államháztartás konszolidációját erkölcsi kötelezettségnek nevezte.

A tettes, aki korábbi kollégáinak is ártott, önként adta fel magát a hatóságoknak.

Azt még nem lehet tudni, hogy Szemerey Zsófi és Márton Gréta pályára léphet-e a bronzmeccsen.

Öt embert lőttek le Észak-Franciaországban, egyelőre nem tudni, mi az indíték.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Elkel a sál, sapka, nagykabát.

Károlyi Mihály súlyosan tévedett, a politikája illúziókba sodorta Magyarországot.

Hagyomány, konyha és tudás egy gerezdben.

A miniszterelnök magabiztos fellépése és tudása mellett Magyar Péter korábbi sikertelenségei különösen látványossá váltak.

Orosz drónok támadtak.

Miközben az agrárium veszít, az európai ipar nyer.

Azt is mondta nekik, hogy megöli őket.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

A Liverpool magyarjának kihagyott büntetőjén csámcsognak a szurkolók Angliában.

A kínos kudarc „olyan kézilabda-földrengést okozhat, amelynek következményei beláthatatlanok”.

Az itáliai csapat képes a bravúrra, ezt legutóbb Szerbia ellen bizonyították. Ismeretlen ellenfél, veszélyes játék várhat a középdöntőbe vágyó magyarokra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.