A gulágkutatásoknak még mindig vannak fehér foltjai
Kettétört sorsok. A szovjet munkatáborokat megjárt sok százezer magyar emléke érdemes a tudományos feldolgozásra és a történelmi emlékezetünkben való megörökítésre.
Kettétört sorsok. A szovjet munkatáborokat megjárt sok százezer magyar emléke érdemes a tudományos feldolgozásra és a történelmi emlékezetünkben való megörökítésre.

A Mennyit bír ki az ember? című zenés-verses sorstragédia alapjául Rózsás János naplófeljegyzései szolgáltak. Kósa Zsolt színművésszel, a „csendes hős” alakítójával beszélgettünk.

Sortűz a kereszténység kifejezéséért. „Krisztus feltámadt!” – „Valóban feltámadt!”

Tizenkét év szolgálatban, tizenkét év kommunista börtönökben.

Becslések szerint minden harmadik, vagyis 300-350 ezer honfitársunk vesztette életét szovjet munkatáborban.

Genetikai adottság is, hogy Kerényi Lajos szerzetes 93 évesen még aktív. Ő úgy mondja, nem „lekvárkodta” el az életet.

Összemosni Orbán Viktort – aki valóban harcolt a kommunisták ellen – a kommunistákkal: a pofám leszakad!

Placid atyát tíz év Gulágra ítélték, ahol rabtársaiba öntött lelket, és hozzá fűződik a túlélés szabályának megírása is.

A világtörténelem ékesen bizonyította, hogy nem lehetséges emberséges rendszer, amely a marxizmus–leninizmuson alapszik – mondta Bognár Zalán történész.

Két karizmatikus személyiséget mutatunk be, olyan Gulag-rabokat, kiknek túlélése emberi tartásukon és hitükön múlott.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Viharos széllökésekre figyelmeztetnek vasárnap.

Tudta, hogy a gyors étkezés súlygyarapodáshoz vezethet?

A KDNP frakcióvezetője szerint történelmi időszakban vagyunk.

Több mint tíz év munkája veszett oda.

Az oroszok az ukrán fővárost támadták.

Az ukrán elnök szerint sok minden eldőlhet az újév előtt.

A Nemzeti Tömörülés politikusai a legnépszerűbbek Franciaországban.

Az ETO-val 4572 napja nem történt ilyen.

Ilyen show nem volt még: 1988 tavaszán a lehetetlennel is megküzdöttek a Magyar Rádió sportosai.

Paradise Lost gótikus remekműve ma is igazodási pont.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.