Hagyománya van a baloldali agresszivitásnak
Már többször torkolltak erőszakba a kampányrendezvényeik.
Már többször torkolltak erőszakba a kampányrendezvényeik.
A párt korábban az USA-t és az Európai Uniót okolta a konfliktusért.
Háború dúl a szomszédban, a magyarországi ügynökbaloldal pedig odavonul vesszenorbánozni az orosz nagykövetséghez.
A programbemutatót halasztjuk, a közös lista bejelentése után esedékes – közölte tegnap Márki-Zay Péter.
„Gyurcsányék arra játszanak, hogy a DK legyen a baloldal legerősebb pártja, akkor is ha kormányra kerülnek és akkor is, ha ellenzékben maradnak” – fogalmazott Kiszelly Zoltán.
Immár a Közbeszerzési Hatóság is vizsgálja a Cseh Katalin családi cége körüli – feltételezett – maffiabrigád üzelmeit.
Szívesen olvasnék egy Gyöngyösi-bejegyzést arról, hogy pártjának szüksége volt-e valamiféle érzéstelenítőre, mikor egy röpke gerincműtéttel Gyurcsány-komálós Jobbikot csináltak.
Április 3-án nemzeti összefogásra, eddig nem tapasztalt mozgósításra lesz szükség.
A kommunistáktól a fasisztákig terjedő ellenzék muszájból államfőt jelöl, miközben mindenki pontosan tudja, hogy az illető egyelőre nem lesz államfő.
Niedermüller Péter polgármesteri munkássága eredményeként szökkent szárba a helyi alvilág Erzsébetvárosban.
Teherán akár hetek alatt nukleáris fegyverhez juthat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A szakaszon programok várják a mozogni és kikapcsolódni vágyókat.
– Mi magukat is magyaroknak és jó szándékú embereknek tekintjük, akármennyire is gyalázza magukat és lenézi magukat a saját pártelnökük – mondta a miniszter a Tisza Párt aktivistáinak.
Az Izraelben tartózkodó franciákat a legnagyobb elővigyázatosságra kérik.
Teherán akár hetek alatt nukleáris fegyverhez juthat.
Marie Bjerre dán Európa-ügyi miniszter Magyarországot támadta.
A tűzoltók már nagy erővel nekikezdtek az oltásnak.
A nyomozás középpontjában most a gép hajtóművei állnak.
Marie Bjerre dán Európa-ügyi miniszter Magyarországot támadta.
A tűzoltók már nagy erővel nekikezdtek az oltásnak.
A nyomozás középpontjában most a gép hajtóművei állnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.