A baloldal kiáll a kötelező migránskvóta mellett
Ujhelyi István szerint ez magyar érdek.
Ujhelyi István szerint ez magyar érdek.

Novák Előd: Nem állunk ki Ukrajna területi integritása mellett.

A DK-s politikusok amellett kampányolnak, hogy ne érkezzenek meg Magyarországra az uniós források.

Szombathely országgyűlési képviselője szerint nagy ára van annak, hogy a DK támogatja Nemény András polgármester-jelöltségét.

Mindenki megnyugodhat, mert végre megtudhattuk, hogy Gyurcsány Ferenc kivel jár együtt vécére. És ez nem vicc.

Vajon dohányzik-e a DK-vezér? – erről megy a vita a baloldalon.

Gyurcsány Ferenc apró, kiszámolt léptekkel halad tízéves mestertervének megvalósítása felé.

Küzdelemre szólította fel híveit a DK elnöke.

Azt a Gyurcsány-féle ölelést, azt nem lehet feledni. Mégis nézzünk mögé, mert minden suttyóságával, kimódoltságával együtt túlmutat önmagán.

Ungár Péter szerint a Momentum közéleti hisztirohamot kapott.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Rengeteg marihuána volt egy bolgár kamionban.

A Tisza Párt szimpatizánsai minden olyan lapot betiltanának, amely nem állt be Magyar Péter mögé.

Létezett-e a keresztény gondolkodás előtt a lelkiismeret, mint fogalom, esetleg ennek a képzete?

Tölgyessy Péter szerint a kormány intézkedései újabb fölényes Fidesz-győzelemhez vezethetnek.

„Hivatalosan is napirendre kerül a kérdés.”

Szalai Zoltán, a Mandiner lapigazgató-főszerkesztője az orosz–ukrán háborúról beszélgetett az újságíróval.

Az ukránok fordítani próbálnak a versenyhátrányon.

They want to admit Ukraine to the European Union by 2029.

A világranglista alapján a magyar válogatottnak ott lenne a helye a 2026-os vb-n, de nem lesz ott.

Halálhírét családja szóvivője erősítette meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.