A Gyurcsány–Bajnai-kormányok idejére esett az LMBTQ-érzékenyítés fénykora
Egy 2009-es tanulmány hosszan sorolja, hogyan érdemes becsempészni a homoszexualitás tematikáját a tananyagba.
Egy 2009-es tanulmány hosszan sorolja, hogyan érdemes becsempészni a homoszexualitás tematikáját a tananyagba.

Persze nem egészen azért, amit a DK-vezér gondol.

A Szolidaritásnak elege lett a pártlogikából, önállóan indul az önkormányzati választáson.

Lehet, hogy a Demokratikus Koalíció elnöke jó politikusnak tartja magát, de ez nagy melléfogás volt.

Aki a hétvégi Gyurcsány-tamtamolás és Donáth-ficergés után attól tartott, hogy egy ideig minőségi szórakoztatás nélkül maradunk, tévedett.

Gyurcsány Ferenc úgy beszél, mintha nem is ebben az országban élne. Felmentésként ezt most tudjuk be az influenzájának.

Börtönbüntetést megúszó politikai bandita nevezi bűnözőnek a kormányt.

Idehaza bizonyos unokák most ott állnak a pulpitusokon, és beszélnek. Szemrebbenés nélkül.

Két dolgot emelt ki Gyurcsány Ferenc évértékelő beszédéből a Fidesz kommunikációs igazgatója.

A legelutasítottabb politikus irányítja a globalista erők helyi lerakatát.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Négy napon belül döntenek a nyilvántartásba vételről.

A gazdag, baloldali üzletember több tiszás politikussal is kapcsolatban van.

Őrsi Gergely inkább vesz a II. kerületnek egy hókotrót.

A Tisza Párt nem tud nemet mondani Brüsszelnek.

A francia baloldal is hasonló elveket vall.

Nem csak a lakosok között vannak sérültek, az infrastruktúrát is jelentős kár érte.

Április 12-én erről is döntés születik.

Támogató portált indít az agrárkamara.

Aki a pénteki ünnepélyes eseményre belépőt vásárol, ajándékba kap egy másik sporteseményre szóló jegyet.

Nyolc új Toyota és két új Lexus is érkezik 2026-ban, a Corolla árából pedig 2,6 millió forintot engednek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.