Tragédia: szívrohamban halt meg a válogatott kosárlabdázó
Mindössze 38 éves volt.
Mindössze 38 éves volt.

Próbálták újraéleszteni, de nem sikerült.

Anna az erős és tehetséges női uralkodók közé tartozott.

Pestissel akarta megfertőzni az áldiplomata a jugoszláv diktátort.

Egy ágy gyulladt ki.

Dr. Csernust a jövő hétfőn megjelenő Oroszlánok és farkasok című könyvéről kérdeztük.

Legkevesebb négy ember meghalt és több százan megsérültek, amikor egyelőre ismeretlen okokból hatalmas robbanás történt szombaton az iráni Bandar-Abbász város kikötőjében – közölte az iráni állami televízió.

A síremlék liguriai eredetű márványból készült, csak a „Franciscus” felirat és a szentatya mellkeresztjének reprodukciója szerepel rajta.

A pápa temetésére április 26-án kerül sor.

Ferenc pápa a feltámadt Krisztus közbenjárását kérte, hogy húsvéti adományként békét teremtsen Ukrajnában.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szenteste és karácsony mindkét napján hóesés várható.

Az online csalások száma alaposan megszaporodott.

Fényképeken a különleges jelenség.

Azonnal intézkedtek.

Ők a legnépszerűbb párt Németországban.

Az indiai hatóságok egyelőre több lehetséges okot vizsgálnak.

Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarországon az illegális migráció szintje nulla, ezért bünteti Brüsszel.

Nem akarnak még egy olyan botránysorozatot, amely a párizsi olimpián történt.

According to Alexandra Szentkiralyi, Hungary's capital was derailed by Mayor Gergely Karacsony's rise to power.

Lorenzo Musetti nyilatkozata alapján minimum kérdésessé vált a szerb teniszező őszintesége.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.