Az új évben is Fleck
Ha Fleck ápolt csapata alkotmányozni akar, talán szerezze meg a kétharmadot. Kicsit macerás, de így szokás.
Ha Fleck ápolt csapata alkotmányozni akar, talán szerezze meg a kétharmadot. Kicsit macerás, de így szokás.
Prikler Mátyás új filmje január 18-tól látható.
A következő napokban hatalmas tömeg követelheti majd a törvényesség visszaállítását a lengyel fővárosban.
Nevetséges, hogy 2024-ben bosszúszomjas nyugdíjasok irányítják a baloldali közösséget.
Tizenöt éve gyilkolták meg Takács Józsefet és Papp Lászlót.
A progresszív liberálisok szerint minden választás eo ipso csalás, amikor nem ők győznek.
A baloldal akár kormányon van, akár ellenzékben, erőszakkal próbálja uralni vagy befolyásolni a közszolgálati médiát.
A helyi Fidesz képviselője szerint Péterffy Attila úgy rajzolta át a szavazóköröket, hogy megőrizhesse a polgármesteri székét.
Ideológiavezérelt lett az egykor pragmatista euroatlanti kultúrkör.
Szabadságot és rendet akarunk az Európán elhatalmasodó zsarnokság és anarchia helyett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az 1980-as évek közepén még az olimpiai ötpróba része volt, ám később fokozatosan háttérbe szorult.
Az orosz Védelmi Minisztérium több embert is letartóztatott.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a 930 millió forintos beruházással kialakított új református szociális központ átadásán mondott beszédet.
Szombat este a kecskeméti Hírös Agórában tartották a 17. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál záróeseményét, 96 alkotás volt versenyben, és 21 kategóriában osztottak ki díjakat.
Német rendőrök agyonlőttek egy férfit, aki egy ellenőrzés során rájuk lőtt a cseh határ közelében – közölték vasárnap a német hatóságok. Az agyonlőtt férfi egy 47 éves iráni állampolgár volt, aki már évek óta Mannheim térségében élt.
Ugyan nyárias meleg várható, de érhetik majd az embert meglepetések.
Soros organizations have taken legal action to challenge the ban on the pro-LGBTQI demonstration on June 1.
Tombol a kettős mérce.
Német rendőrök agyonlőttek egy férfit, aki egy ellenőrzés során rájuk lőtt a cseh határ közelében – közölték vasárnap a német hatóságok. Az agyonlőtt férfi egy 47 éves iráni állampolgár volt, aki már évek óta Mannheim térségében élt.
Ugyan nyárias meleg várható, de érhetik majd az embert meglepetések.
Soros organizations have taken legal action to challenge the ban on the pro-LGBTQI demonstration on June 1.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.