Kiröhögik a demokráciát
A nyugati fősodor már alig leplezi, mennyire semmibe veszi saját választóinak az akaratát.
A nyugati fősodor már alig leplezi, mennyire semmibe veszi saját választóinak az akaratát.
Silence surrounded the atrocities committed by Hamas.
Elhallgatták a Hamász rémtetteit.
A hesseniek és a bajorok egyértelműen irányt szabtak a múlt vasárnapi tartományi választásokon: véget kell vetni az agyhalott bevándorlás- és energiapolitikának!
Émelygés fogott el, amikor a napokban elolvastam Theresa May volt brit „konzervatív” miniszterelnök vallomását, miszerint ő mindig is „woke és büszke” volt.
Az egyik oldalon határtalan egó, a másikon teljes szellemi kiüresedés.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a magyarok őt már jól ismerik, és továbbra sem kérünk belőle.
A politikus Gyurcsány Ferenc mellett nemrég megjelent kettőslátásban szenvedő énje, a húrokat pengető, Parnasszusra igyekvő Gyurcsány Ferenc is.
Alekszej Petrov bérgyilkosa profi volt, és nem kizárt, hogy mostanra már rég elhagyta az országot.
A nigériai államfő azt szorgalmazta, hogy minden lehetséges diplomáciai eszközzel próbálják meg visszaállítani az alkotmányos rendet Nigerben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az első félidőt követően a Győri Audi ETO KC öt góllal vezet az Odense ellen.
Az 1980-as évek közepén még az olimpiai ötpróba része volt, ám később fokozatosan háttérbe szorult.
Az orosz Védelmi Minisztérium több embert is letartóztatott.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter egy 930 millió forintos beruházással kialakított új református szociális központ átadásán mondott beszédet.
Szombat este a kecskeméti Hírös Agórában tartották a 17. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál záróeseményét, 96 alkotás volt versenyben, és 21 kategóriában osztottak ki díjakat.
Német rendőrök agyonlőttek egy férfit, aki egy ellenőrzés során rájuk lőtt a cseh határ közelében – közölték vasárnap a német hatóságok. Az agyonlőtt férfi egy 47 éves iráni állampolgár volt, aki már évek óta Mannheim térségében élt.
Ugyan nyárias meleg várható, de érhetik majd az embert meglepetések.
Tombol a kettős mérce.
Szombat este a kecskeméti Hírös Agórában tartották a 17. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál záróeseményét, 96 alkotás volt versenyben, és 21 kategóriában osztottak ki díjakat.
Német rendőrök agyonlőttek egy férfit, aki egy ellenőrzés során rájuk lőtt a cseh határ közelében – közölték vasárnap a német hatóságok. Az agyonlőtt férfi egy 47 éves iráni állampolgár volt, aki már évek óta Mannheim térségében élt.
Ugyan nyárias meleg várható, de érhetik majd az embert meglepetések.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.