Irán figyelmeztette Izraelt és az Egyesült Államokat
A feszültség a római tárgyalások előtt újra fokozódik.
A feszültség a római tárgyalások előtt újra fokozódik.

Komoly tárgyalások folynak a hosszú távú béke érdekében.

Donald Trump szerint nagyon jól haladnak a tárgyalások.

Sok előrelépés történt az Irán és USA közötti párbeszédben.

Oroszország kész közvetíteni a nukleáris program ügyében.

Donald Trump beiktatása óta zajlanak a megbeszélések.

Ománban tárgyalnak a két ország képviselői.

Bombázás és másodlagos szankciók várhatók.

Irán nagyon közel került egy atomfegyver legyártásához.

„Egy ilyen konfliktus több ezer amerikai katona halálát okozhatja a Közel-Keleten.”




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kiskunfélegyháza központjában, a Móra téren épülhet fel a város első McDonald’s-étterme.

A Fidesz eredményesebben mozgósított október 23-án – mutatott rá Orbán Balázs.

A Kossuth téri sortűz áldozataira emlékeztek Budapesten.

Az októberi fagyok meghozták az első hóesést a Mátrába.

Putyin kijelentette, hogy a nagycsaládos életformának kellene az orosz társadalom természetes normájává válnia.

Az ügyet zárt ajtók mögött tárgyalja a legfelsőbb bíróság.

Ezeket a helyszíneket mérlegelik.

The survey conducted by the Nezopont Institute found that 28 percent of Hungarian adults followed the Hungarian Prime Minister’s speech.

A Liverpool magyar válogatott játékosát egy különleges videóval lepték meg a 25. születésnapján.

A rendőrség nagy erőkkel keresi az illetőt, az áldozat családja a miniszterelnököt hibáztatja.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.