Újabb exfeleség perli be Brad Pittet
Az egész jogi dráma állítólag egy produkciós cégből ered, amelyet még a 2000-es évek elején együtt alapítottak.
Az egész jogi dráma állítólag egy produkciós cégből ered, amelyet még a 2000-es évek elején együtt alapítottak.
Eddig két évad látott napvilágot a The Morning Show című szériából.
Teljesen összetörték a szívét a terhességéről szóló pletykák.
A rendezvény biztonsági előírásai miatt a megszokott sztárparádé jóval visszafogottabb lesz.
Kisebb bombaként zuhant az emberekre a pletyka, miszerint a Jóbarátok két sztárja egymásba gabalyodott.
A színésznő állítólag Jason Sudeikisszel randevúzik.
Érik az újabb hollywoodi botrány, többen támadásba lendültek az ismert showman, David Letterman ellen.
A színésznő 16 év után elárulta, miért vált el Brad Pitt-től.
Bizonyára akad majd olyan rajongó, aki egy ilyen itallal a kezében ül le megnézni a sorozatot.
Legalábbis a képernyőn. A páros legutóbb a Jóbarátokban szerepelt együtt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hirdetés - 29. alkalommal is megrendezte az ÁGOTA® Alapítvány kimondottan a vér szerinti családjukat nélkülöző gyermekek számára egyedülálló táborát.
A Ferencváros vezetőedzője elmondta, mi játszódott le benne a kapott góloknál.
12 órás közlekedési, baleset-megelőzési ellenőrzést tartottak a dél-pesti kerületek rendőrei.
Kampányt indított a közösségi médiában az egykori auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábor lengyel állami múzeuma a holokauszt-tagadás elleni küzdelem segítésére, mert úgy érzékeli, hogy elszaporodtak a nácik rémtetteit tagadó vélemények.
Tízből nyolcan állami ösztöndíjas képzésre kerültek be, ami 74 ezer fölötti számot jelent, 2500-zal több a tavalyinál.
Kínjában féktelen vádaskodásba kezdett Hann Endre.
Két gyermek meghalt, egy ember pedig eltűnt.
Tízből nyolcan állami ösztöndíjas képzésre kerültek be, ami 74 ezer fölötti számot jelent, 2500-zal több a tavalyinál.
Kínjában féktelen vádaskodásba kezdett Hann Endre.
Két gyermek meghalt, egy ember pedig eltűnt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.