Nevezzük a nevén!
Lépésről lépésre visszahódítjuk Brüsszeltől az európai és nemzeti fogalmainkat.
Lépésről lépésre visszahódítjuk Brüsszeltől az európai és nemzeti fogalmainkat.

Bakócz Tamás bíboros állt legközelebb ahhoz, hogy elfoglalja Szent Péter trónusát.

Pártelnökük azokban a kórházakban bohóckodik, amelyeknek a felújítását ők akadályozzák.

Tényi István közéleti ősélménye Antall József halála volt, amiről a Kacsamesék ominózus epizódja alatt értesült.

A politikai térkép baloldalát szemlélve a rendszerváltozás óta az az érzésem, hogy arrafelé senkinek sincs fogalma arról, hol, kikkel és miért is élnek egyáltalán.

A volt lengyel kormányfő szerint a párizsi bíróság hétfői ítélete nem erősíteni, hanem gyengíteni fogja a franciaországi demokráciát.

A Nemzeti Tömörülés székházában tartott sajtótájékoztatón Marine Le Pen azt hangsúlyozta, hogy „az igazságnak és az igazságosságnak győznie kell”.

Ha a gyülekezési jog mégsem abszolút, akkor hogyan döntsük el, melyik korlátozás helyes és melyik nem?

Nem a gyülekezési jog ellen módosítottak törvényeket.

Tisztelt pride-szervezők: a mozgalom játékszabályait a másként gondolkodó embertársaitok igényeihez is oda kellene illesztenetek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Miközben Amerika és Oroszország a békéről egyezkedik, az erőtlen Európa csupán beszél, és saját jövőjének alakításából is kimarad.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet élményt varázsolt több tucat gyermeknek.

A havazás még várat magára.

A háborúellenes gyűlés előtt is szóba került a baloldali megszorítócsomag.

A Kreml szerint az amerikai nemzetbiztonsági stratégia módosításai sokban megegyeznek Moszkva elképzeléseivel.

A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán tett bejelentést.

Tucker Carlson Rupert Lowe brit parlamenti képviselővel beszélgetett az orosz–ukrán háború valódi haszonélvezőiről.

Már a bajnokságban is egyre jobb formába lendül a Ferencváros, amely ezen a héten másodszor is nyert a Kisvárda ellen.

There is enormous pressure bearing down on our country.

Rövid időn belül két nagyon súlyos vereséget szenvedett az együttes, ezt már a drukkerek sem hagyták szó nélkül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.