Több szocialista is átléphet a Gyurcsány-pártba
Újabb MSZP-s átigazolásokra számíthat a Demokratikus Koalíció.
Újabb MSZP-s átigazolásokra számíthat a Demokratikus Koalíció.
Kerényi-Nagy Viktor hivatalosan már nem áll az óbudai önkormányzat szolgálatában.
A gyurcsányista Kiss László kampányol és terjeszti a DK-s hazugságokat a vasárnapi III. kerületi időközi választás előtt.
A DK-s Kiss Lászlóéknak kapóra jött a kerületi gyermekszakrendelő ötlete.
Az El Salvador elleni 10-1 évfordulóit a vesztes ellenfél jóval nagyobb becsben tarja, mint a győztes.
Óbuda-Békásmegyer egykori alpolgármestere kilépett a III. kerületi képviselő-testületből.
Láng Zsolt szerint Budapest főpolgármestere puha gerinccel hajol el az elvi kérdések elől.
A III. kerület baloldali vezetése kevesebb mint egymillió forintért adott túl egy siófoki telkén.
Az Anonymous által bemutatott hangfelvétel szerint Marbelláról érkezik a pénz a baloldali háttéremberekhez. Kanyaronként 300-400 millió forintról van szó.
Az óbudai dealek vesztese akkor egyértelműen Kiss László lett, aki sokáig nem emésztette meg, hogy Szabó Tímea kitúrta a helyéről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A háború folytatása és Ukrajna uniós tagsága további milliókba kerülne minden – jelentette ki a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A leköszönő országos tisztifőorvos fontos ígéretet tett a miniszterelnöknek.
Azok akik külföldiekkel szövetkeznek, még inkább, hogyha külföldiek segítségével jutnak hatalomba, mint itt Magyarországon is a második világháború után, nekik a nemzeti büszkeség az ellenfél.
Az ukrán légierő, egy nappal a konfliktusban álló felek között Isztambulban tervezett újabb tárgyalási forduló előtt vasárnap közölte, hogy Oroszország eddigi legnagyobb éjszakai dróntámadását hajtotta végre Ukrajna ellen.
Az első félidőt követően a Győri Audi ETO KC öt góllal vezet az Odense ellen.
Az 1980-as évek közepén még az olimpiai ötpróba része volt, ám később fokozatosan háttérbe szorult.
Az orosz Védelmi Minisztérium több embert is letartóztatott.
Tombol a kettős mérce.
Az első félidőt követően a Győri Audi ETO KC öt góllal vezet az Odense ellen.
Az 1980-as évek közepén még az olimpiai ötpróba része volt, ám később fokozatosan háttérbe szorult.
Az orosz Védelmi Minisztérium több embert is letartóztatott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.