Orbán Viktor szombati bejelentései 16 pontban
Összefoglaltuk a miniszterelnök által felvázolt terveket, intézkedéseket.
Összefoglaltuk a miniszterelnök által felvázolt terveket, intézkedéseket.
A miniszterelnök szerint a végén úgyis mindenki azt kapja majd, ami jár.
Tucker Carlson, Amerika talán legismertebb médiaszemélyisége ismét interjút készített Orbán Viktorral.
A lapunknak nyilatkozó szakértő a szerb vezetés békepártiságát hangsúlyozza.
Kormányra fel! – írta a miniszterelnök.
A parlament megkerülésével fogadják el Franciaországban a 2025-ös költségvetést.
A brüsszeli tervek szerint elvennék a magyar nyugdíjasoktól a 13. havi nyugdíjat.
A magyar kormányfő reggeli rádióinterjúját is elemezte a Rapid délelőtti műsorában Bácskai Balázs és Kis Ferenc, a Mediaworks főmunkatársai.
A XXI. Század Intézet vezető elemzője elmondta, ismét bejöttek Orbán Viktor számításai, megkezdődött a gazdaság növekedése.
Milos Vucsevics szerb miniszterelnök rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be a döntését.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A 18 éves Molnár Dóra is csatlakozik az Amerikában készülő magyar úszókhoz.
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kerek perec megmondta, hogy nem kér az NB I gólkirályának szolgálataiból.
A tankok továbbra is létfontosságú szereplők maradnak a csatákban.
Szavai mindent borítanak.
Sokan azt hiszik, hogy az ellenfél kiiktatásának vízióját a gyakorlatnak is követnie kell.
Egyetlen út sem újul meg idén a fővárosban.
A gödöllői királyi kastélyban is bemutatják az Aranyszőnyeg című alkotást. Az eseményen egy grófi leszármazott is jelen lesz.
Szavai mindent borítanak.
Sokan azt hiszik, hogy az ellenfél kiiktatásának vízióját a gyakorlatnak is követnie kell.
Egyetlen út sem újul meg idén a fővárosban.
A gödöllői királyi kastélyban is bemutatják az Aranyszőnyeg című alkotást. Az eseményen egy grófi leszármazott is jelen lesz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.