Kovács András kapta a Granasztói György-díjat
Az erdélyi műemlékek megmentésében végzett munkájáért tüntették ki.
Az erdélyi műemlékek megmentésében végzett munkájáért tüntették ki.

A Hideg napok a második világháború legmegrázóbb napjairól, a Délvidéken történt bácskai tragédiáról szól.

Az Alapjogokért Központ igazgatója felhívta a figyelmet: a Kúria vezetője korábban még a magyar jogállamiságot kritizálta.

Jogi manővert vetett be a Kovács András vezette bírói tanács a népszavazás egyik fontos kérdése ellen.

A kardnak lelke van: munkájával a kovács beleadja saját lelkének egy-egy darabját az általa készített pengébe.

Mind többek számára válik nyilvánvalóvá, hogy az önkormányzati választásokon a baloldal átverte őket.

Politikai bohózattá alakul a Magyarország elleni hetes cikkely szerinti eljárás Brüsszelben – fejtette ki a Fidesz európai parlamenti képviselője kedden HírTV Magyarország élőben című műsorában.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt Brüsszelben támogatja a háborús, az energiaszankciós és a mezőgazdaság leépítését szolgáló terveket.

Aki magyarul beszél, magyarul érez és a magyar önazonosságát fontosnak tartja, az a magyar nemzet része.

A magyar emberek könnyebben tudnak nekivágni a télnek.

A Tisza Párt ezt igazán nem kenheti másra.

A nemzetközi politika az komoly dolog, ott a nagyfiúk vannak a színpadon.

A gyanú szerint Mindics egy állami energetikai korrupciós hálózatban vett részt, és mielőtt a hatóságok lecsaptak volna, elmenekült az országból.

Korrupciós botrány az ukrán atomenergetikában: magas rangú politikusok és üzletemberek a célkeresztben.

Liverpoolban úgy érzik, igazságtalan döntés született a Manchester City elleni rangadón.

A balti állam második legnagyobb pártja sok mindenben a magyar kormányhoz hasonlóan gondolkodik.

Vészhelyzet a Real Madridnál: Xabi Alonso az öltöző bizalmát is elveszíthette.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.