Gyorsreagálású hadtest a finanszírozásban
Krisán László: A Kavosz közvetítésével pedig ebben a pillanatban 4400 milliárd forintnyi forrás van a Széchenyi-kártya különböző konstrukcióiban a piacon.
Krisán László: A Kavosz közvetítésével pedig ebben a pillanatban 4400 milliárd forintnyi forrás van a Széchenyi-kártya különböző konstrukcióiban a piacon.
Tavaly előtt háromezer milliárd forint értékben igényeltek Széchenyi Kártya hitelkonstrukciót.
A Széchenyi-kártya húszéves története bebizonyította, hogy az egyik legsikeresebb gazdaságfejlesztési eszköz.
Krisán László: A hiteligénylések több mint kétharmadát vidéki vállalkozások adják be.
Ebben a helyzetben kiemelten szükséges és stratégiai fontosságú a vállalkozások támogatása – mondta lapunknak Krisán László, a Kavosz Zrt. vezérigazgatója.
A nullás hitelek időszakának vége, így még fontosabb szerepe lesz a kedvezményes, fix kamatozásnak.
A kedvező kamatozású új hitelkonstrukció a mikrovállalkozások beruházási céljait segíti.
A Széchenyi-kártya programban négyféle államilag támogatott, alacsony kamatú kölcsön segíti az újraindulást.
Az ellátási láncok rövidülése és a modernizáció növekvő inflációval jár, de a bérek is magasabbak lesznek.
Az Agrár Széchenyi-kártya Plusz volt a járvány kezelésének a leggyorsabban hozzáférhető eszköze.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hirdetés - 29. alkalommal is megrendezte az ÁGOTA® Alapítvány kimondottan a vér szerinti családjukat nélkülöző gyermekek számára egyedülálló táborát.
A Ferencváros vezetőedzője elmondta, mi játszódott le benne a kapott góloknál.
12 órás közlekedési, baleset-megelőzési ellenőrzést tartottak a dél-pesti kerületek rendőrei.
Kampányt indított a közösségi médiában az egykori auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábor lengyel állami múzeuma a holokauszt-tagadás elleni küzdelem segítésére, mert úgy érzékeli, hogy elszaporodtak a nácik rémtetteit tagadó vélemények.
Tízből nyolcan állami ösztöndíjas képzésre kerültek be, ami 74 ezer fölötti számot jelent, 2500-zal több a tavalyinál.
Kínjában féktelen vádaskodásba kezdett Hann Endre.
Két gyermek meghalt, egy ember pedig eltűnt.
Tízből nyolcan állami ösztöndíjas képzésre kerültek be, ami 74 ezer fölötti számot jelent, 2500-zal több a tavalyinál.
Kínjában féktelen vádaskodásba kezdett Hann Endre.
Két gyermek meghalt, egy ember pedig eltűnt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.