Felújítók, figyelem: jelentős könnyítések az energetikai otthonfelújítási programban
Egyebek mellett bővül a támogatható tevékenységek köre is.
Egyebek mellett bővül a támogatható tevékenységek köre is.

A programban vissza nem térítendő támogatást is igénybe lehet majd venni, egyelőre több verzió van az asztalon.

Jelentős segítséget nyújt az otthonteremtéshez a kormány az ötezer főnél kisebb településeken.

Jövőre két nagy változás is jön.

A magyar családokat és a helyi gazdaságot is segíti a kormány.

Elkezdődött a regisztráció!

Még hitelt is vennének fel emiatt.

A négy lakás kialakítása ugyanannyiba vagy többe kerül, mint ha a piacon négy új építésű lakást vásárolt volna Újpest.

Több területen is hasznosul a 2024 végéig elérhető népszerű támogatás.

Olyan elvtárs még nem volt a Földön, aki ne tudott volna ígérni. De olyan sem, aki amit ígért, azt be is tartotta volna.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Petschnig Mária Zita a 13. havi nyugdíj után az agrártámogatásokat is elvenné, és örülne, ha Brüsszel elvenné Magyarország szavazati jogát.

Feltűnik Radics Gigi is, aki az egyik utolsó próbán énekel.

Megkopott Magyar Péter varázsa, Orbán Viktor viszont akcióba lendült.

Weberről és Péterről röviden a győri háborúellenes gyűlés előtt – írta Menczer.

Menczer Tamás közösségi oldalán tett közzé videót, amelyben Trump egy brit televíziós csatornának adott interjúban a magyar miniszterelnököt dicsérte.

Madrid figyelmeztet: a mostani beáramlás csak előszele egy nagyobb migránshullámnak.

Szakértők szerint a talajt borító hamu víztaszító tulajdonsága miatt a föld még nehezebben képes elnyelni a vizet.

A hét éve indított BigData projektben alakították ki.

Egy hektár szántó átlagára 2,4 millió forint volt.

A magyar válogatott összeállítását az írek különleges stílusa nagyban befolyásolhatja.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.