Monaco továbbra is a Forma–1 legunalmasabb versenye
Szinte semmi sem történt a futam alatt. Egy leszakadt kerék, gumiháború és vonatozás. Ahogy azt már ezen a pályán megszokhattuk. Azért volt egy győztes: Lando Norris.
Szinte semmi sem történt a futam alatt. Egy leszakadt kerék, gumiháború és vonatozás. Ahogy azt már ezen a pályán megszokhattuk. Azért volt egy győztes: Lando Norris.

Két pilóta bukott három pozíciót az időmérőt követően.

Az FIA szeretné megelőzni, hogy a verseny nagy része ismét a vonatozásról szóljon.

Lewis Hamilton nagyot villant a Ferrarinál, egyből Michael Schumacher jutott az eszébe.

A brit pilóta az ideges főnökét próbálta nyugtatni a futam után, Charles Leclerc is nagyon mérges volt.

Az FIA négy pilótát és egy csapatot vizsgált a miami futam után, egy különleges helyzetben is megvannak az eredmények.

Szombaton még ünnepelt a Ferrari, vasárnap viszont rettenetes napjuk volt az olaszoknak.

Oscar Piastri pályafutása első pole pozícióját futamgyőzelemre váltotta a Formula–1-ben.

A hétszeres világbajnok nyerte meg a Kínai Nagydíj sprintfutamát, vasárnap Piastri indulhat az élről.

Sok meglepetést tartogatott a Formula–1-es kínai versenyhétvége sprintidőmérője.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Itt az év első telitalálata.

Brüsszel diktálta, a Tisza Párt balos „szakértői” írták le, a pártelnök hajtaná végre – mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté szívesen hallana egy dalt a Momentum bukott elnökétől.

A mellékhatások és a mérgezések esélye drámaian nő.

Visszalép az Egyesült Államok a katonai beavatkozástól?

Washingtonban tárgyalt a dán és a grönlandi külügyminiszter.

Dánia és Ukrajna még 2024-ben írt alá biztonsági megállapodást.

Álvaro Arbeola debütálása borzalmas lett a másodosztályú csapat ellen.

A döntőbe jutás kérdése még nem dőlt el.

Az RB Leipzig Gulácsival és Orbánnal a pályán szerda este kezdte meg a tavaszi Bundesliga-szezont.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.