Nagy János: A magyar falu él, sőt virágzik
Ahhoz, hogy a falu virágozzon, nem kell más, mint egy erős, összetartó közösség – mondta az államtitkár.
Ahhoz, hogy a falu virágozzon, nem kell más, mint egy erős, összetartó közösség – mondta az államtitkár.

Az üzletember beleszeretett egy Nógrád megyei zsákfaluba, Bedepusztába.

Az elkövetkező kilenc évben 7537 milliárd forint jut a magyar vidék erősítésére és a mezőgazdaság korszerűsítésére.

Miniszterelnökség közleményében hangsúlyozta, a három alprogramra összesen 7 milliárd forint támogatási keretösszeg áll rendelkezésre.
Ötmilliárd forint keretösszegben óvodák fejlesztésére nyílik pályázati lehetőség a Magyar falu program keretében – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
„Magyar falu” nyílt Japánban, a Tokiótól mintegy 250 kilométerre lévő Ikuszakában – hangzott el szombaton az M1 aktuális csatornán.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy szolgálaton kívüli polgárőr sietett segítségére annak a sofőrnek, aki vasárnap reggel árokba hajtott Dunavecsénél.

Az Európa-szerte tapasztalható negatív hatásokat a magyar lakosságnak nem kell elviselnie.

A tragédia körülményeit a BRFK büntetőeljárás keretében vizsgálja.

Beszédírós fotóval próbál hasonlítani Orbán Viktorra a Tisza-vezér.

Őrtüzekkel emlékeztettek Erdély-szerte az autonómia törekvésekre.

Al-Fasír (vagy el-Faser) volt az utolsó, még a kormányerők ellenőrzése alatt lévő város az ország délnyugati felében.

Magyarország az egyetlen NATO-tagállam, amely a háború kezdete óta nem szállított fegyvereket Ukrajnának.

Példátlan jelenet zajlott le: biztonsági őrök kísérték ki Keir Starmert a Westminster-palotából, miután elveszítette önuralmát.

A Real Madrid és a Barcelona először találkozott a 2025/26-os idényben.

Az FTC kapusa szerint ez egy nagyon elgondolkodtató vereség.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.