Kleinhesler László volt a hétvége egyetlen eredményes magyar légósa
Nagy Ádám már stabil tagja az olasz másodosztályú bajnokság tabelláját vezető Pisa együttesének.
Nagy Ádám már stabil tagja az olasz másodosztályú bajnokság tabelláját vezető Pisa együttesének.

Bernd Storcknak az eddigi edzőjével elégedetlen belga Genk adott az idény végéig szóló szerződést.

A lengyelek elleni 11-1-es siker után szombaton Norvégia, vasárnap pedig a házigazda Csehország lesz a mieink ellenfele.

A szövetségi kapitány a tervezett huszonöt helyett hárommal kevesebb játékossal készülhet a vb-selejtezőkre.

A magyar keret tagjai zömmel nem zártak jó hetet, ráadásul sokan hiányoznak is a keretből.

A Bundesliga magyarjai közül csak ketten egészségesek a kerettagok közül, és mások is sérültek.

Az IFFHS az ötvenes évek Aranycsapatából csak négy játékost nem tett be a történelmi együttesbe.

Szalai Ádám különleges rekordot üldöz a Bundesligában, a hét végén a második lett ezen a listán.

Az RB Leipzig középpályása és Gazdag Dániel is góllal, gólokkal tett sokat a kerettagságért.

A horvát Hajduk Split magyar védője úgy érzi, 33 évesen már nem tud két fronton is helytállni.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Január közepén tűnt el a 18 éves fiatal.

A miniszter lesz a Hír TV péntek esti műsorának vendége.

Tíztől várja a családokat a Fővárosi Állat- és Növénykert.

Valótlan állításokat tett, amelyekkel megsértette a felperesek jó hírnevét.

Üzenni akartak a lépéssel.

A Magyar Péter mögött álló mozgalom és média a pénze jelentős részét Brüsszelből kapja.

Kudarcba fulladt integráció.

A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.

Keszthelyi Ritáék Hollandiával csaptak össze az Európa-bajnoki címért.

Teljes, feltétlen támogatásáról biztosította Orbán Viktort Donald Trump.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.