Volodimir Zelenszkij is részt vesz az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóján
A találkozón egyebek mellett az ukrajnai háború fejleményeit is megvitatják.
A találkozón egyebek mellett az ukrajnai háború fejleményeit is megvitatják.

Csökken az elnök és a Nyugat-, illetve románbarát kormány népszerűsége.

Olaf Scholz német kancellár hétfőn Bukarestben tanácskozott Maia Sandu moldovai és Klaus Iohannis román elnökkel.

Moldova vezetésének egyelőre nincs jobb választása, mint kötéltáncot folytatni a mutatványt tudatosan zavaró háborús szereplők között.

A moldovai vezetést nemrég nyílt támogatásáról biztosította Joe Biden amerikai elnök.

Gyarmati István: Ha Odesszáig elmennek az orosz csapatok, onnan már csak egy ugrás a Dnyeszteren túli terület.

Maia Sandu elnök: Nem hagyhatjuk földgáz és elektromosság nélkül az országunkat.

Előnyre tett szert az elnöki párt Chișinăuban. A további politikai instabilitás sem kizárt.

Maia Sandu volt kormányfő, Európa-barát ellenzéki politikus lesz a Moldovai Köztársaság új államfője.
Maia Sandu volt kormányfő nyerte az első fordulót, de Igor Dodon államfő ledolgozhatja hátrányát.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

Az elvek feladása hosszú távon megsemmisüléssel jár.

A volt lengyel igazságügyi miniszter keményen fogalmazott.

Személyi sérülésről egyelőre nincs hír, az omlás azonban jelentős anyagi kárt okozott, és felmerült, hogy a templom környezetében zajló földmunkák is hozzájárulhattak a tragédiához.

A drón megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót.

Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

A Capgemini olyan eszközt adott az ICE-nak, amelyet Donald Trump bevándorlásellenes kampányában használnak.

Hárisz Pavlidisz nem tagadja, hogy nem a bronzéremért jöttek az Európa-bajnokságra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.