Gulácsi Péter új helyzetben, ő és Kasper Schmeichel versenyt fut egymással
A Nottingham Forrest már fel is vette a kapcsolatot az RB Leipziggel.
A Nottingham Forrest már fel is vette a kapcsolatot az RB Leipziggel.

Marco Rose kijelentette, hogy két első számú kapusa van, de azért Janis Blaswich fog védeni.

Willi Orbán szeptemberben a csehek elleni válogatott mérkőzésen sérült meg, azóta nem lépett pályára.

Marco Rose, az RB Leipzig vezetőedzője jó hírt közölt, Willi Orbán hamarabb felépülhet, mint gondolták.

„Egy év kemény munka, verejték, könnyek és áldozatok. Három műtét, több száz óra edzőteremben.”

Az RB Leipzig a Német Kupában a 64 között idegenben 3-2-re nyert a másodosztályú Wehen Wiesbaden otthonában.

A magyar válogatott csapatkapitányának nyilatkozata azt sugallta, előfordulhat, hogy távozik Lipcséből.

Pedig igazából egyik csapatnak sincs oka az örömre a lipcsei 1-1-es döntetlen után.

Nehezen viselt vereség: Aissa Laidounit bizarr módon a hírhedt kolumbiai kapushoz hasonlították.

A magyar válogatott kulcsemberét még meg sem műtötték, de klubja már elérhető kapusok után kajtat.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A választásokig még bő négy hónap hátravan, de a Tisza Párt már most hibát hibára halmoz.

A politikus élesen bírálta a Tisza „brutális balos megszorítócsomagját”, és úgy fogalmazott: ilyen helyzetekben nem menekülni, hanem válaszolni kell.

Tizenhárom program, intézkedés valósult meg.

A budapesti Fidesz elnöke szerint a főváros pénzügyi helyzete körül ellentmondásos nyilatkozatok hangzanak el, de a trolik és buszok közlekedése biztosított.

Minden holland háztartás kap egy 33 oldalas kormányzati kézikönyvet a vészhelyzetekre való felkészülésről.

Giorgia Meloni szerint a bíróság döntése igazolja és bátorítja a terrorizmust.

Illegális migráció: szexuális bűnügyek rázzák meg Nagy-Britanniát.

A Forma–1-ben az egyik legnehezebb dolog egy korszakos zseni csapattársának lenni.

A kiemeltek közül Chris Dobey, Danny Noppert és Gerwyn Price is továbbjutott.

Oroszországot provokálják, Európát pedig közvetlen konfliktusba sodornák.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.