Marco Rossi már a válogatott új csapatkapitányáról beszélt?
Törökországban nyilatkozott a szövetségi kapitány, és elmondta, ki lehet Szalai Ádám utódja vezérként.
Törökországban nyilatkozott a szövetségi kapitány, és elmondta, ki lehet Szalai Ádám utódja vezérként.

Marco Rossi csapata az első fordulóban szabadnapos lesz, majd március 27-én a Puskás Arénában játszik a bolgárok ellen.

A szövetségi kapitány szerint a közelmúlt eredményeiből nem lehet kiindulni, gyorsan változnak az erőviszonyok.

Marco Rossi csapata az első kalapból várja az Eb-selejtező sorsolását.

Labdarúgó-válogatottunk szövetségi kapitánya arról is beszélt, hogy miért nem számol a kezdőcsapatban Ádám Martinnal.

A Németország elleni győzelem a Nemzetek Ligájában előrelépést jelentett a labdarúgó-válogatottnak.

Az NB I meglepetéscsapatát vezető Szabó István lapunknak azt is elárulta, hogy fizet az FTC nemzetközi mérkőzéseiért.

A sportnapilap szavazásán az olvasónál Gulácsi Péter nagy fölénnyel végzett az első helyen.

Egészséges nemzeti büszkeség nélkül a nemzetközi szinten nem lehet jó eredményeket elérni.

Az egyéni rekordra törő 35 éves játékos sejtelmesen fogalmaz arról, beférne-e a mai nemzeti csapatba.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Mezőtúrra is ellátogat a miniszterelnök.

Különös arcát mutatja az időjárás.

A főpolgármester félrevezeti a fővárosiakat a szolidaritási hozzájárulás ügyében – mutatott rá Sára Botond.

Szerződéses és tartalékos katonákat köszöntött a honvédelmi miniszter.

A terminálokat csapásmérő drónok irányításához használták.

A NATO-főtitkár kijevi felszólalása ellentétes a NATO érvényben lévő döntéseivel.

Kihasználatlanul hevernek a berendezések.

Életének meghatározó eleme volt az írás és a sport.

The Budapest politician warned warned that what many people now take for granted would no longer be guaranteed after a change of government, as the focus would shift from families to profit.

Az ingyenes vetítések különleges filmes utazást ígérnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.