Csúcstámadás közben meghalt a Himaláján a romániai magyar hegymászó, Vágó Barna Zsolt
Negyvennyolc éves korában érte a halál.
Negyvennyolc éves korában érte a halál.

Halálos áldozata is van a balesetnek.

A százéves színésznőt álmában érte a halál.

Ne feledjük, Ferenc pápa Jézus nélkül csak egy argentin bácsi, vele együtt pedig a remény hírnöke!

88 éves korában, húsvét hétfőn, vatikáni rezidenciáján halt meg a katolikus egyházfő. Az egész világ rá emlékezik.

Az újságíró és Latin-Amerika-szakértő 81 éves volt.

A szomorú hírt fia tette közzé.

Kocsaniban március 16-án hajnalban gyulladt ki az egyik szórakozóhely.

Életének 90. évében elhunyt Miske László, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművésze.

Betsy Arakawa akkor hívta az orvosát, amikor a korábbi tájékoztatás szerint már egy napja halott volt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A baloldal mindig ugyanazt akarja.

Nem kell feltétlenül eltűrni a bűzt.

Polgármestert és képviselőket is választanak.

A program fő fejezetei teljes átfedést mutatnak azzal, amit az Európai Bizottság az elmúlt években írásban is kért Magyarországtól.

Sylvester Stallone, Gloria Gaynor és a Kiss rockegyüttes is átvehette a Kennedy Center éves kitüntetését Donald Trumptól.

A NATO és Oroszország között fokozódik a feszültség.

Egyértelműen felgyorsultak az események.

Németországban nézőszám-rekordot ünnepelnek a világbajnokságon, ami sehol sincs a magyar csúcshoz képest.

Állami óriásprojektek után jönnek a piaci minireaktorok: az SMR-ek átírják a nukleáris beruházások logikáját.

Óriási nyomás nehezedik hazánkra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.