Papírmozik karácsonyra I. rész
Mustránk első részében egy erdélyi mesét és egy francia fantasyt mutatunk be.
Mustránk első részében egy erdélyi mesét és egy francia fantasyt mutatunk be.
Kutatók szerint ideje lenne lecserélni a „rasszista és szexista” klasszikus meséket.
Havonta szerveznek meseórákat öt–kilenc éves gyerekeknek, korábban arab filmhetet is tartottak.
A drag queenek nevezett LMBTQ-aktivisták gyerekeknek olvasnak meséket. A szülők többsége hiába tiltakozik.
Korzenszky Klárával, a Klárisok megálmodójával és Eredics Dáviddal, a zenekar egyik tagjával beszélgettünk a mesék és a zene gyerekekre gyakorolt hatásairól.
„Kétanyukás” és „kétapukás” családokról szóló énekek mellett a hagyományos család említés szinten sem jelenik meg.
Süsü, Dr. Bubó, Vuk, Mézga család, Frakk... Teszteld, milyen jól ismered a régi magyar meséket!
A Hercegnők című könyv három klasszikus mesét tartalmaz (Hamupipőke, A herceg és a hercegnő, Csipkerózsika) – a szövegeket Anna Casalis írta (át), az illusztrációkat Tony Wolf készítette.
40 évvel ezelőtt, 1981 áprilisában adta le először a Magyar Televízió a Vuk című alkotást.
Május végén tervezik bemutatni Csukás István utolsó, külön a Vörösmarty Színház felkérésére készült mesedarabját, a Diótörőcskét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ok a megemelkedett energiaárak.
Aljasságból, hazugságból, gyávaságból, árulásból áll össze ez a nem is tudom micsoda.
A IX. kerület vezetése helyett a karrierépítésre koncentrál Baranyi Krisztina.
Egy motorkerékpárt is megpróbált ellopni, de nem járt sikerrel a férfi, aki jelenleg már börtönben ül más büncselekmények miatt.
A támadás pánikot keltett a környéken élők körében.
A Pikó András vezette VIII. kerületben egyszerre vannak jelen a Szikra mozgalom, a Momentum és a Demokratikus Koalíció hírhedt figurái.
A magyar miniszterelnök a pápával találkozik.
A Demokrata Párt egy közleményben bejelentette, hogy „lázadás" miatt feljelentést tesz Jun Szogjol elnök és magas rangú biztonsági tisztviselők ellen.
Kevés vezető mondhatja el magáról a világon, hogy rendszeresen egyeztet a katolikus egyházfővel.
A katalánok három nyeretlen bajnoki után készültek javítani a Mallorca otthonában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.